Tesla – 12 milliárd dollár fejlesztésre és akkumulátorgyártásra

0

A Tesla frissítette a beruházásai terveit, és a következő 2 évben akár 12 milliárd dollárt fektethetnek majd az elektromos autó- és akkumulátorgyártásba. Ez a jelentős kiadás azonban minden bizonnyal lényegesen megnöveli majd a cég gyártási kapacitását is.

A vállalat 2020 harmadik negyedéves eredményeit értékelő konferenciahívás során a Tesla pénzügyi igazgatója, Zachary Kirkhorn hívta fel a figyelmet arra, hogy a cég jelentősen növeli a tervezett beruházási kiadásait.

„A meglévő, valamint a még bejelentés előtt álló projektek és minden egyéb folyamatos infrastruktúra növekedését figyelembevéve arra számítunk, hogy a tőkekiadásaink 2020-ban 2,5-3,5 milliárd dollárig esnek. A következő két évben pedig várhatóan 4,5-6 milliárd dollár körül alakulhatnak ezek a számok.”

Ez két év alatt akár 12 milliárd dolláros befektetést is jelenthet. Amit a Tesla a gyártókapacitás bővítésére és a meglévő gyárak fejlesztésére szánna. A vállalat szerint azért van szükség ilyen mértékű tőkebefektetésre, mivel egyszerre egymással párhuzamosan több termék felfuttatását is tervezik. Emellett hamarosan már 3 kontinensen is folyni fog a gyártás. Ezeket a gyárakat fel kell építeni és bővíteni kell. Mindeközben a régebbi gyárakat is folyamatosan fejleszteniük kell. Természetesen tervezik az újabb járművek bevezetését is és mindezek mellett folyamatosan kísérleteznek újabb és újabb technológiákkal is és még az infrastruktúrájukat is bővítik.

A Tesla a jelentős tőkekiadások ellenére is tud nyereségesen működni. Sőt az utolsó három hónapban sikerült csökkenteniük a tőkehitelek felhasználásának mértékét is. Arra számítanak, hogy ha az eladási trendek továbbra is ilyen jól alakulnak akkor ezentúl is képesek lesznek önerőből finanszírozni ezeket a projekteket.

12 milliárd dollár az rengeteg pénz. Ekkora összeg elköltése után a Teslának képesnek kell lennie arra, hogy évente akár 2 millió elektromos járművet legyártson. Egy ilyen mértékű beruházás nagyban felgyorsíthatja az elektromobilitásra való áttérést.

A hagyományos autógyártók is jelentettek már be hasonló volumenű beruházásokat, azonban azok általában hosszabb, 5-10 éves periódusra vonatkoznak. A Tesla pedig a pénz gyors elköltését tervezi, hogy a termelési kapacitás is gyorsan növekedjen.

Reméljük, hogy ez ösztönzően hat majd a piac többi szereplőjére is, és ők is felgyorsítják az elektromos járművekre való áttérés ütemtervét.