Sandy Munro szerint a Teslának nem lenne szabad 25 000 dolláros autót építenie

0

Rengeteg olyan zárt körű esemény létezik, melynek nyilvánosnak kellene lennie. Ezek közé tartozik a Bernstein Research legutóbbi online előadása, ahol Sandy Munro volt a meghívott vendég. Azon túl, hogy szerinte a Tesla tíz évvel előzi a vetélytársait, szót ejtett arról is, hogy miért nem lenne jó a Teslának piacra dobnia egy 25 000 dolláros (8 millió forint) autót. Egy ilyen jármű több veszélynek tenné ki az autógyártót, mint amennyi előnye származna belőle.

Az előadás The Korea Times által kiadott átirata alapján Munro úgy véli, hogy egy megfizethető elektromos autó piacra dobását a Tesla részvényesei bánnák, úgy a piaci helyzet, mint a profit tekintetében.

A mérnök szerint egy átlagos Tesla vásárló mindent meg szeretne kapni, amit a gyártó nyújtani tud. Ezt támasztja alá, hogy a Model 3 Standard Range változatából olyan kevés fogyott, hogy a Model Y már nem is kérhető ilyen felszereltséggel.

Amit Munro nem említett, az az, hogy a Porsche is hasonló helyzetben van. Igaz, hogy a Cayenne megmentette a csődtől a céget, de teljesen más vásárlóközönséget hozott. Amíg egy 911 tulajdonosa bármennyit kifizetne az autója karbantartására, addig a SUV tulajdonosai panaszkodni kezdtek a Cayenne gyors gumikopására, és alacsonyabb árakat követeltek a cserékért.

A Teslánál a Model 3 bemutatása után tapasztalható volt a minőség romlása a szervizközpontokban. A Model S és Model X tulajdonosok között gyakran elhangzik, hogy hiányzik nekik a régi Tesla. Azok az emberek, akik kevesebbet tudnak költeni, sokkal érzékenyebbek lesznek a felfüggesztés hibáira, vagy olyan minőségbeli problémákra, amik a Teslánál jelentkeztek, támasztotta alá Munro az aggályait.

A mérnök szerint a befektetők nem látnák értelmét annak, hogy a Tesla hatalmas erőfeszítéseket tegyen egy olcsóbb autó gyártásának megkezdéséért, amin a profit is kisebb lenne. Miközben a cég a drága autókat is probléma nélkül el tudja adni úgy is, hogy nem költ egy forintot se az autók promotálására.

A Teslának sikerült a Model 3 akkupakjának 156 dolláros előállítási költségeit 108 dollárra csökkenteni a Model Y esetében, de Munro ez, és egyéb fejlesztések ellenére is esélytelennek látja, hogy a gyártó 32 000 dollárnál (10 millió forint) olcsóbban tudjon nyereségesen autót árulni.

Ennek kapcsán azt is elmondta, hogy a Tesla meglátása szerint legalább 10 évvel a riválisai előtt jár annak tekintetében, hogy az éppen sorozatgyártásban lévő modelljeit milyen hatékonyan tudja fejleszteni. A mérnök elmondása alapján a Tesla piacra dob egy 90-95 százalékig kifejlesztett terméket, és megvárja a vásárlók visszajelzéseit annak befejezésével kapcsolatban, amelyek alapján gyorsan változtat a készülő autókon.

Bár ennek a stratégiának köszönhetően a Tesla más cégeknél könnyebben válaszol a felhasználói igényekre, de így a márkáról elmondható, hogy a cég prototípusokat árul, és nem sorozat-gyártott járműveket. Munro szerint ez a jó stratégia, ilyen módszerekkel viszont nem lehet szerinte 25 000 dolláros autót piacra dobni.

Ide kattintva csatlakozz a Magyar Tesla Club fórumunkhoz és tudj meg mindent a jövő autójáról!