A BMW Group müncheni gyára készen áll a BMW i4 érkezésére

0

A BMW Group müncheni gyárában minden készen áll a tisztán elektromos meghajtású BMW i4 tömegtermelésének beindításához. A hat héten át tartó, intenzív átalakítási munkálatok után az üzem mintegy 5 000 munkatársa visszatért a gyártósorokhoz és ismét beindult az új autók sorozatgyártása. „Sikeresen, az előzetes tervek szerint, komplikációk nélkül végeztünk a gyár átfogó átalakításával és modernizálásával” – nyilatkozta a müncheni létesítmény igazgatója, Robert Engelhorn. A BMW Group otthoni üzemében így hamarosan új korszak kezdődik: „Gyárunk mostantól egyazon gyártósoron képes előállítani a tisztán elektromos meghajtású BMW i4 modellt, a benzin- és dízelüzemű autókat, valamint a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt típusokat” – tette hozzá Robert Engelhorn.

„Kivételesen precíz tervezésre, összetett előkészületi munkafolyamatra, a megannyi, házon belüli és külsős partner között pedig tökéletes együttműködésre volt szükségünk ahhoz, hogy mindössze hat hét alatt képesek legyünk felkészíteni a BMW Group müncheni gyárát a jövő mobilitási koncepcióira” – fogalmazott a létesítmény igazgatója. A vállalatcsoport hozzávetőlegesen 200 millió eurót invesztált be az üzem átalakításába és modernizálásába, miután 2015 és 2018 között körülbelül 700 millió euró értékben építette ki itt a BMW 3-as sorozat tömegtermelési folyamatának innovatív karosszéria-összeszerelő munkafolyamatát és installált egy új, erőforrás-hatékony fényezőüzemet.

Az elmúlt hetekben az üzemátalakítást végző csapat egyik legnagyobb feladata a gyártócsarnok szűkös helykínálatának leküzdése volt, amely megnehezítette az egyes munkafolyamatok modernizálását és az új berendezések rendszerbe állítását. 

A BMW Group müncheni gyárának karosszéria-összeszerelő részlege az intelligens, hatékony rendszerintegrálás ékes példájaként szolgál, hiszen a BMW i4 tömegtermelési fázisainak nagy részét a mérnökök tökéletesen integrálták a gyár már működő folyamataiba. A BMW i4 összeszerelése csupán a padlólemez és a hátsó kialakítás tekintetében tér el a gyárban alkalmazott eddigi módszerektől, a tisztán elektromos hajtáslánc és a nagyfeszültségű akkumulátor okán. A mintegy 550 kilogramm súlyú energiatároló egységet egy vadonatúj, teljesen automatizált összeszerelő rendszer erősíti be alulról a BMW i4 padlólemezébe, egy intelligens kamerarendszer segítségével. A gyártósoron érkező akkumulátorcsomag időzítése és végleges beszerelése is teljes egészében automatizált.

A BMW i4 érkezésére a mérnökök új, elektromosan vezérelt felső szállítószalagokat is installáltak a müncheni gyárba. „Ez volt a leginkább összetett modernizálási folyamat a létesítmény történetében” – emelte ki Robert Engelhorn.

A müncheni létesítmény átalakításának középpontjában elsősorban az állt, hogy a mérnökök tökéletesen integrálják az üzem már működő rendszereibe a hamarosan érkező BMW i4 tömegtermelési folyamatait. 

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!