Az már egy ideje tudott dolog, hogy az elektromos autók jobban gyorsulnak, mint belsőégésű motorral szerelt társaik, de a Tesla ebben is egy szinttel komolyabb teljesítményt adott. Ha az álló helyzetből indulást nézzük a Tesla esetében, akkor eddig is ott volt a „Launch Mode”, ami most egy kissé átdolgozásra kerülhet és „Gepárd állás” (Cheetah stance) néven kerülhet be a menürendszerbe. Az elektronika bevonná a hibátlan startba az adaptív felfüggesztés adta lehetőségeket, ami tavaly került bemutatásra „Smart Adaptive Air Suspension” néven.

Hirdetés

Az új mód lényege, hogy a gepárd sprint előtti beállását utánozza, az autó elejét lejjebb engedve, míg vélhetően az autó hátsó része magasabban lesz. A Twitterre is felkerült némi Tesla-instrukció arra vonatkozóan, hogyan kell használni az új funkciót.

Az újdonság állítólag már tesztelés alatt van, amit kiválasztott felhasználók egy csoportja tud használni és visszajelzést adni a gyártónak [ez az early access program]. Hogy az új funkció mikor lesz minden Tesla tulajdonos száméra elérhető, még nem tudni.