2024 – BMW i6 akár 700 kilométeres hatótávval

0

Négy év! Legalábbis még ennyi idő kell ahhoz, hogy a BMW piacra dobja az i6 néven emlegetett elektromos modelljét. No de ne szaladjunk ennyire előre!

Jelenleg a BMW ott tart, hogy épp előkészíti egy nagyobb adag e-autó útnak indítását. Köztük az iX3, iNext és az i4-ét. Előzetes tervek szerint mindhárom modell 2021 vége előtt bemutatásra kerül, majd ezeket továbbiak követnek. Azonban a 2022 utáni tervekről nem sokat tudni, de pletykálnak egy i6 néven futó típusról, amely az Audi e-tron GT, a Mercedes EQS és a Porsche Taycan riválisa lehet majd.

Az Autoblog.it szerint az újdonság 2024-ben láthat napvilágot, és a nyolcas sorozat Gran Coupéjától vehet majd át stílusjegyeket, ami azt jelenti, hogy az i6 egy négyajtós coupe lesz – feltételezett riválisai az Audi e-tron GT, a Mercedes EQS és a Porsche Taycan.

Értesülések szerint az alap i6 két motort tartalmaz majd mindkét tengelyen, elől 201, hátul 335 lóerővel, amelyek összesen 536-ot tennének ki. Természetesen lesz egy M Performance változat is, ahol mindkét erőforrásra 335 lóerőt kalibrálnának. Akkumulátor terén pedig két opciót emlegetnek, a kisebbik egy 90 kWh-s pakkal érkezne ami 560 kilométeres hatótávot biztosítana, míg a másik 120 kWh-s kapacitással érkezne 700 kilométeres megtehető távval.

Igaz, hogy még 2024 messze van, de kíváncsian várjuk, hogy mit tudnak felmutatni a BMW szakemberei!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!