Akár tisztán elektromos hajtást is kaphat a Mazda MX-5 következő generációja

0

Az biztos, hogy az MX-5 nem a legjobban fogyó modellje a Mazdának, de az is igaz, hogy sokan mégis a könnyített kivitelű sportautóval azonosítják a márkát. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen jövőt szán a modellenek a gyártó.

A Mazda MX-5 ötödik generációjáig van még némi idő, de az már most látszik, hogy a hibrid vagy esetleg a tisztán elektromos hajtást nem lehet kihagyni a jövőbeni típussal kapcsolatos megbeszélésekről.

Ichiro Hirose, a Mazda kutatási- és fejlesztési részlegének vezetője így nyilatkozott: „A könnyített kivitel és a kompakt karosszéria létfontosságú, hogy megmaradjon. Szóval, ha úgy döntünk, hogy az elektromosság irányába indulunk, akkor biztosra kell mennünk, hogy az összhangban van az elképzeléseinkkel és lehetővé teszi a terveink végrehajtását.”

Ikuo Maeda főtervező szerint a vásárlók véleményére is szükség lesz, hogy eldöntsék, hogy melyik hajtáslánc mellett teszik le a voksukat. „Könnyen elképzelhető, hogy az emberek vezetési szokása megváltozott, és már nem olyan szempontok alapján döntenek mint korábban. Meg kell néznünk, hogy a társadalom milyen irányba tart, azt szeretnénk, hogy az autóba a lehető legjobb hajtáslánc kerüljön. Egyelőre még nem tudni, hogy mi jelenti a megoldást, de az biztos, hogy olyan autót kell készítenünk, amelyben ülve nem amiatt kell aggódni, hogy komoly mértékben szennyezik a környezetet.”

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!