Megvan a 100 000 eladott e-Golf

0

Mérföldkőhöz érkezett a típus élete, hiszen 2014-es startja óta most ért el egy komoly lélektani határt, ugyanis most került értékesítésre százezredik darab belőle. Megőrizve ezzel Európa egyik legnépszerűbb e-autójának címét. A hivatalos átadó a drezdai VW üvegpalotában, a Gläserne Manufakturban volt, ahol a típusból ebben az évben már 16ezer darabot gyártottak.

Az említett példányt „pure white” színben fényezték le és tulajdonosa (Maik Jaehde) egészen a Hannover melletti Landolfshausenből érkezett az autóért. Miután átvette az autót, még egy gyárlátogatásra is meghívták az urat, ahol megnézhette kedvenc autójának főbb gyártási momentumait!

A büszke tulajdonos: Maik Jaehde, mi is ekkora mosollyal vennénk át az e-Golf kulcsait!

Az e-Golf már nem sokáig készül itt, hiszen a gyártói kapacitásra szüksége lesz a Volkswagennek az ID.3-hoz. 2014-ben eredetileg Wolfsburgban indult a típus gyártása, ám a nagy igény miatt a drezdai gyárnak is be kellett segítenie, ami nem is baj, hiszen így az ottani munkaerő megtapasztalhatta, milyen képességek szükségesek majd az ID.3 gyártásához.

Az elektromos Golf eladási számai így alakultak az elmúlt években:

2014-2017: 47 300
2018: 24 800
2019 (eddigi 10 hónap): 27 900
Összesen: 100 000

Az e-Golf nekünk is nagyon tetszett, az autóról 3 részes írott cikkünket minden érdeklődőnek ajánljuk:

  1. rész: Bemutatkozás
  2. rész: Műszaki ismertető
  3. rész: Fedélzeti menü bemutatása

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. „e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!