A Mercedes-Benz egy merészet lép, ugyanis az elektromos autók piacára is betolja a benzinzabáló G-osztályt.

És ez nem pletyka! Magát Ola Kalleniust, a Daimler vezérigazgatóját idézte rövid tweetjében a márka digitális átalakításának vezetője, Sascha Pallenberg.

A tisztán elektromos G-osztály a Mercedes-Benz elektromos modelljeit tömörítő EQ almárka tagja lehet – EQG néven talán – amelynek portfóliójának bővítésére Kallenius 10 milliárd eurót jelentett be, azzal a felkiáltással, hogy 2022-re több, mint tíz új elektromos modellt hoznak ki.

Meglepő, hogy a G-osztályt is elektromosítani fogja a Mercedes, hisz a beszüntetését is már számba vették. Azaz ahogy Pallenberg tolmácsolásában Kallenius mondta: “voltak tárgyalások, hogy szüntessük be a modellt, de úgy gondolom, hogy az utolsó Mercedes amit megépítünk az egy G-osztály lesz”

Nem hivatalosan már létezik egy tisztán elektromos G-osztályú Merci melyet egy osztrák cég, a Kreisel Electric épített át Arnold Schwarzeneggernek. Azt a szörnyet, egy 490 lóerős elektromotor hajtja, 5,6 másodperc alatt gyorsul százra és 183 km/h a végsebessége!

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/