Herbert Diess: Tiszteljük a Teslát, aki komoly ellenfél

0

A Volkswagen vezérigazgatója, Herbert Diess a 8-as Golf bemutatója után újságírói kérdésre ejtett néhány szót a Tesláról.

Noha sokan kritizálják a Teslát, azért mert egy kis méretű, kizárólag elektromos meghajtású autók elkészítésére specializálódott vállalat, Herbert Diess nem ért velük egyet. Szerinte a Model 3 már egy széles vásárlóközönség számára készített modell. A Tesla pedig tetszik vagy sem, a világ egyik legnagyobb e-autó gyártója!

Diess nagy tisztelettel van a Tesla felé, és meglátása szerint fontos, hogy minden lépésüket komolyan vegyék. Ezt jól jelzi, hogy most a harmadik negyedéves pénzügyi jelentés már 143 millió dolláros profitot mutatott. Ennek köszönhetően a részvények értéke 254.68 dollárról 328.13 dollárra ugrott. A vállalat értéke pedig az 58.78 milliárd dollárt is elérte!

Nagyon tiszteljük a Teslát. Egy olyan ellenfélről van szó, akit nagyon komolyan veszünk

Az udvarias hangnemű nyilatkozat nem meglepetés, ugyanis az ID.3 bemutatója után Elon Musk is úgy nyilatkozott, hogy számára nem az a lényeg, hogy az autóiparban ki lép be először egy szegmensbe, hanem az hogy a végtermék a világ javát szolgálja!

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!