Az új elektromos Lamborghini a belépőszintű Huracán, valamint a csúcskategóriás Aventador és Urus mellé érkezik a portfólióban.

Csodálkozunk, de az újdonságot Maurizio Reggiani, a kutatási- és fejlesztési részleg vezetője árulta el az Autocar magazinnak. “Ha megnézzük a negyedik modell piacra dobásának tervezett időzítését, akkor láthatjuk, hogy ez már egy megfelelő időpont lehet az első tisztán elektromos modellünk bemutatására”, majd hozzátette, hogy az elektromos Lambóhoz a Volkswagen Csoport PPE platformját használják. Jelenleg a PPE architektúra még csak a Taycan alatt kapott helyet, de később az Audi e-tron GT is ezt használja majd.

A PPE platformmal az első tisztán elektromos-hajtású Lamborghini fejlesztési költségei is elfogadható kereteken belül maradhat, ugyanis egy új, önálló platform elkészítése őrült összegekbe kerülne.

Reggiani elmondta, hogy a “teljesítmény értelemszerűen fontos tényező lesz a 2+2-es modellünknél is. Gyors autót kell építenünk, de nem olyan értelemben gyorsat, mint mondjuk a szuper-sportautóink esetében. A negyedik modell ilyen értelemben egy kicsit eltér majd a meglévőektől.” Azonban a vezető szerint, a piaci megjelenésig még várnunk kell legalább négy évet, azaz leghamarabb 2025-ben érkezhet meg az első tisztán elektromos Lamborghini.

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/