A Sono belülről is megmutatta a napelemes e-autóját

0

A német Sono Motors munkatársai már 2012 óta dolgoznak egy olyan elektromos autón mely napelemekkel van párosítva.

A hamarosan elérhető Sion modelljük különlegessége az, hogy minden egyenes felületet befedtek napelemekkel, amik egy nap alatt közel 30 km-el tudják megnövelni az alapból 250 km valós hatótávot. Az autóban egy 35 kWh-s akkucsomag található, ami egy 120 kW teljesítményű elektromos motor hajt meg, 290 Nm nyomaték mellett. Csatlakozó bementek tekintetében CCS és Type2 áll rendelkezésre, ráadásul az Sion már felkészülten érkezik az okoshálózatok (V2G) és az e-autók (V2V) egymás közti töltését biztosító szabványok kezelésére.

A Sion-t eddig csak kívülről lehetett látni, most azonban a Sono Motors bemutatta a jármű belsejét is.

Az első dolog ami feltűnik, az a műszerfalba intergált moha. A Sono mindezt „breSono”-nak hívja, és a jármű szellőzőrendszerét egészíti ki. A startup szerint a moha olyan kezelésen ment keresztül, hogy már nem él, de a légszűrő funkciói továbbra is jól működnek. Valamint a páratartalmat segíti szabályozni (a moha cserélhető).

Az elektromos autó többi része is a lehető legegyszerűbb. A sofőr egy 10 colos kijelzőn kapja meg a fontosabb információkat.

A Sono tervei szerint 16 ezer eurónál kezdődik az ár, de a vásárlóknak külön kell fizetni az akkumulátorért. Vagy havonta törlesztik, bérlik. Először azt mondták, hogy az akkumulátor körülbelül négyezer euró lesz, de most már arról beszélnek, hogy az akkucsomag ára 9500 euróba fog kerülni, így a kocsi teljes ára 25.500 euró lesz.

Regisztrálj a fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!