Nekünk európai autósoknak nem feltétlenül kell ismerős legyen az Egyesült Államokban használt EPA mérési ciklus, ami szintén egy adott jármű fogyasztását vizsgálja. Azt érdemes tudni, hogy az EPA (US Environmental Protection Agency) ciklus mérései laboratóriumi körülmények között történnek, utolsó frissítése 2009-ben volt. Egy adott elektromos autó esetében általában ez a legalacsonyabb szám (az európai WLTP és a régebbi NEDC szabványhoz viszonyítva), de éppen ezért ennek lehet a leginkább hinni, ha a valós felhasználási körülményeket nézzük.
Ezért is fontos dolog, hogy az amerikai piacra betörni készülő Audi első elektromos autója, az e-tron SUV megkapta az ottani hivatalos EPA hatótávját mérföldben: 204.

Ez 328 km-nek megfelelő adat, ami elsőre igencsak alacsonynak hangozhat. Visszatérve a mérföldre, az e-tron 204-es száma mellett meg kell említeni a Jaguar I-pace 234 és a Tesla Model X 100D 295 mérföldes hatótávját is, amik mellett sok leendő vásárlónak kevés lehet az Audival megtehető távolság.


A gyártó azzal magyarázza sajtónyilatkozatában a számokat, hogy ők a 95 kWh-s akkucsomagnak csupán 88%-át (83.6 kWh) engedik át az autónak, a maradékot fenntartják az akkumulátor élettartamának megőrzése céljából. A sajtóanyag kitér továbbá a vontatási lehetőség meglétére is, valamint arra, hogy az ottani “Electrify America” hálózatában is elérhető 150 kW-os villámtöltőkkel 10 perc alatt is már 54 mérföld (86 km) hatótáv tölthető az autóba, míg 30 perc alatt már 163 mérföld (262 km).

Csatlakozz a Volkswagen, Audi Elektromos és Plug-in hibrid Autós Club Magyarország Facebook csoportunkhoz: https://www.facebook.com/groups/2029890320590591/