Kevesebb alkalmazottal gyárt majd elektromos autókat a Volkswagen

0

Kisebb alkalmazotti létszámmal, de nagyobb hatékonysággal termelnek majd a Volkswagen elektromos autókat gyártó üzemei – mondta el Gunnar Kilian, a konszern személyzeti igazgatója a dpa hírügynökségnek adott interjúban. A Volkswagen Németországban összpontosítja majd az elektromos autók gyártását.

Közölte: nem lesz a Volkswagennél második „Zukunftspakt” megtakarítási program, de a mostaninak a kifutása után is a hatékonyság és a termelékenység javítására kell hogy összpontosítsa minden figyelmét a konszern, mivel „már nem csak a többi autógyárral, hanem az informatikai és szoftverfejlesztő ágazattal is versenyben áll”. A néhány amerikai gyárának bezárására és alkalmazottak elbocsátására kényszerülő General Motors (GM) példáját idézve a személyzeti igazgató az interjúban rámutatott: mivel az elektromos autók gyártása a hagyományos hajtásláncokénál rövidebb időt igénylő egyszerűbb összeszerelési folyamat, ezért a Volkswagen is hasonló döntésekkel kell hogy szembenézzen, mint a GM.

„Szerencsére az elkövetkező években nagy számban éri el a nyugdíjkorhatárt a nagy születésszámú generáció, ezért lehetőségünk nyílik arra, hogy ne töltsük be az így megüresedő munkahelyeket” – mondta.

A Volkswagen nemrégiben hozta nyilvánosságra, hogy nem csak a zwickaui, hanem a hannoveri és az emdeni üzemeit is elektromos autók gyártására állítja át, ahol a konszern vezetése és üzemi tanácsa között 2016-ban megkötött „Zukunftspakt” megállapodás 2028-ig biztosítja a foglalkoztatást.

A paktum ugyanakkor a konszern szintjén 30 ezres létszámcsökkentést is engedélyez, ebből 23 ezret Németországban. A létszámcsökkentéssel párhuzamosan ugyanakkor a szoftverfejlesztési és akkumulátor üzletágban 9 ezres létszámnövelést is előirányoz a megállapodás.

A Volkswagen elektromos autói gyártását egyértelműen Németországban kívánja összpontosítani, amitől egyúttal termelékenységének 20-25 százalékos növekedését is várja – mondta el a személyzeti igazgató, hozzátéve, hogy “arról azonban korai lenne még elmélkedni, hogy ez mennyi alkalmazottat jelentene úgy egy évtized múlva”. A Volkswagen motorokat és más részegységeket gyártó üzemeire még az elektromos autók növekvő részaránya mellett is hosszú ideig szükség lesz – hangsúlyozta Gunnar Kilian, mivel “még hosszú évekig az új autók nagy része hagyományos hajtással készül majd”.

A gyári munka jövőjéről szólva a Volkswagen személyzeti igazgatója rámutatott, hogy “a technológiai átállás természetesen a munka világát is átalakítja”. Valószínűleg gyári munkásokra akkora számban nem lesz már szükség, mint korábban, de „azon vagyunk, hogy alkalmazottainkat felkészítsük a jövő munkahelyeire”.

Elmondta: Zwickauban már megkezdődött az alkalmazottak átképzése az elektromos mobilitás szakmai követelményeinek megfelelően. A járműipari digitalizációra való tekintettel pedig Volkswagen hamarosan megkezdi a szoftverfejlesztők képzését is. A jövő év elején indul az első kétéves kurzus Wolfsburgban 100 résztvevővel. “A száz helyre kiírt felvételi hirdetményre egyébként 1500-an jelentkeztek” – jegyezte meg Gunnar Kilian.

forrás: hirado.hu

Érdekelnek a hírek, érdekességek a Volkswagen és az Audi világából? Esetleg ilyen autót szeretnél venni, de még sok a kérdésed? Vagy már megvetted?
Segítenél másoknak? Tanácsokat adnál? Kérdeznél?
Jó helyen jársz, Magyarország Volkswagen, Audi Elektromos és Plug-in hibrid Autós Club Facebook csoportjában mindenre megkapod a választ! Ide kattintva csatlakozz most!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!