Belső képek a teljesen elektromos Mercedes-Benz EQC-ről

0

Eddig minden héten legalább egyszer sikerült lencsevégre kapni az első teljesen elektromos Mercedes-Benzt. Pontosítok, másodikat… mivel az első egy B osztályból átalakított teljesen elektromos modell volt, amihez mindent a Tesla szállított. Azonban, ha úgy vesszük akkor valóban az első saját modellje lesz a csillagos márkának, ami az EQ brand alatt érkezik. Saját fejlesztéssel és saját akkuval!

Most azonban megtört a jég, ugyanis egy szemfüles kémfotósnak sikerült az EQC belső műszerfalát is lencse végre kapni így már összképet kaphatunk az elektromos SUV-ről. Már amennyire nem takarta az álcázó lepel a műszerfalat. Azonban úgy gondolom, hogy a lényeg látszik. Több mint valószínű, hogy az EQC-be is bekerül a widescreen kijelzővel ellátott MBUX nevű új fejlesztésű infotainment rendszer, amely már a mesterséges intelligenciát és a kiterjedt hangvezérlést sem nélkülözi. A mai trendeknek megfelelően a gombok és kapcsolók nagy része is eltűnhet, így a felület sokkal letisztultabb, egységesebb lehet. Pont amit tippeltem a GLC cikkemben.

A lenti kép jobb oldali kijelzőjében tisztán látni az EQ feliratot is:

Az EQC koncepció a jelenlegi GLC és GLE között helyezkedik el a maga 4730mm-es hosszával, 1950mm-es szélességével és 1560mm-es magasságával.  Figyelemmel kísérjük, hogy merrefelé is jár az elektromos SUV fejlesztése illetve a tesztelése, ide kattintva minden hír elolvasható a modellről.Ezeken kívül pedig van egy közel 20 perces videónk is az autóról, amiben nagyon sok mindenről szó esik, érdemes kattintani és megnézni. Amit tudni lehet, hogy minimum 70 kWh-s akkuval, 300 kW-os teljesítménnyel (~400 LE), összkerék meghajtással és nagyjából 500 kilométeres hatótávval érkezik az elektromos EQC.

A teljesen elektromos EQC szeptember 4-én debütál Stockholmban, premier után pedig minden infóra fény derül!

Érdekelnek a hírek, érdekességek a Mercedes-Benz és a Smart világából? Esetleg ilyen autót szeretnél venni, de még sok a kérdésed? Vagy már megvetted?
Segítenél másoknak? Tanácsokat adnál? Kérdeznél?
Jó helyen jársz, Magyarország Mercedes-Benz, Smart Elektromos és Plug-in hibrid autós Club Facebook csoportjában mindenre megkapod a választ! Ide kattintva csatlakozz most!

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”none” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!