Hivatalosan is bejelentette a Volvo az első elektromos kamionját

0

A 16 tonnás kamion különböző akkumulátorcsomagokkal vásárolható majd meg.

Januárban beszélt először a Volvo Truck több vezetője is arról, hogy a vállalat csatlakozik azon gyártók sorához, akik elektromos kamion fejlesztésén dolgoznak. Közleményük szerint még az idén tesztelni fognak, jövőre pedig kezdődhet az értékesítés is.

Ráadásul márciusban már arról volt szó, hogy májusban mindent megtudhatunk. De szerencsére addig sem kellett várni, itt van az első elektromos kamionjuk, a neve Volvo FL Electric.

A kamion 16 tonnát fog nyomni, 100 és 300 kWh kapacitású akkumulátorok közül lehet majd választani, így elérve az akár 300 km hatótávot. A Volvo ezt a járművet is elsősorban városba és város-közeli körzetekbe szánja. A specifikációk pedig:

  • 185 kW maximális teljesítményű elektromos motor, 130 kW folyamatos leadása, 2 sebességes váltó, 425 Nm maximális nyomaték
  • 100-300 kWh lithium-ion akkumulátor (2-6 egység)
  • Hatótáv: 300 km maximum
  • Töltés: AC töltés 22 kW-al (10 óra éjszakai töltés esetén), vagy DC villámtöltés CCS csatlakozón, maximum 150 kW-ig (1-2 óra), a legnagyobb akkumulátorcsomag esetén.

Forrás: electrek.co

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!