2019 novemberétől érkezhet a Tesla Model Y

0

A Tesla Model 3 platformjára épülő új modell egy 4,7 méter hosszú crossover lesz ami a Model Y nevet kapja meg. A Tesla eddig egyetlen képet adott ki az Y modellről, ami merészebb formával debütálhat mint az X. A képen külső tükröket sem láthatunk, bár jelenleg az amerikai törvények még előírják a külső tükrök kötelező használatát, de ez akár változhat a következő években. A legtöbb gyártó már most úgy készíti koncepció autóit, hogy tükrök helyett kamerák képe jelenik meg a belső műszerfalon. Az előzetes hírek szerint, a Model Y kaphatja meg az önvezetéshez szükséges legnagyobb teljesítményű vezérlő eszközt, ami már a Level 5-ös szintet is tudni fogja.

A Reuters úgy tudja, hogy a Tesla jövő novemberében kezdi meg az Y modell gyártását a kaliforniai Fremontban található gyárában, majd 2020 márciusától pedig elkezdődhetnek a kiszállítások. Pillanatnyilag a beszállítók kiválogatása zajlik, a Tesla nagyon kevés részletet közölt a lehetséges beszállítókkal, és még végleges időpontot sem adott meg ezeknek a cégeknek. Azonban a Fremontban található gyár kicsi lesz az Y és a 3-as modell párhuzamos termelésére, ezért több mint valószínű, hogy a majdani kínai Tesla gyárban is készülnek majd Y modellek.

A források szerint az Államokban évente 500.000 darab gépkocsit akarnak összeszerelni, Kínában pedig valószínűleg kevesebb, tízezres mennyiséget. Az éves 500 ezres darabszám pedig megegyezik Elon gondolatával, ugyanis Musk a befektetőknek azt jósolta, ha minden jól megy akkor évente ennyi új autó hagyhatja el a gyárat.

Amennyiben beindul a Model 3, és tartani tudják az elvárt heti szintet akkor pedig a legújabb Model Y-al sem lesz gond, ugyanis nagyon sok alkatrésze azonos lesz a jelenleg készülő olcsósított 3-as modellel.

[vc_raw_js]JTNDYmxvY2txdW90ZSUyMGNsYXNzJTNEJTIydHdpdHRlci10d2VldCUyMiUyMGRhdGEtbGFuZyUzRCUyMmh1JTIyJTNFJTNDcCUyMGxhbmclM0QlMjJlbiUyMiUyMGRpciUzRCUyMmx0ciUyMiUzRUhPVCUyMFRJUCUzQSUyMGElMjBzdXBwbGllciUyMHNvdXJjZSUyMHRlbGxzJTIwbWUlMjBUZXNsYSUyMGlzJTIwc2VuZGluZyUyMG91dCUyMGRyYXdpbmdzJTIwYW5kJTIwc3BlY3MlMjB0byUyMHNvbGljaXQlMjBxdW90ZXMlMjBmb3IlMjB0aGUlMjBNb2RlbCUyMFklMjBjcm9zc292ZXIuJTIwU3RhcnQlMjBvZiUyMHByb2R1Y3Rpb24lMjB0YXJnZXRlZCUyMGZvciUyME1hcmNoJTIwMSUyQyUyMDIwMjAuJTNDJTJGcCUzRSUyNm1kYXNoJTNCJTIwUHJvYmxlbSUyME1hZ25ldCUyMCUyOCU0MFR3ZWV0ZXJtZXllciUyOSUyMCUzQ2ElMjBocmVmJTNEJTIyaHR0cHMlM0ElMkYlMkZ0d2l0dGVyLmNvbSUyRlR3ZWV0ZXJtZXllciUyRnN0YXR1cyUyRjk1ODM3OTE2NDQyMzIyMTI0OCUzRnJlZl9zcmMlM0R0d3NyYyUyNTVFdGZ3JTIyJTNFMjAxOC4lMjBqYW51JUMzJUExciUyMDMwLiUzQyUyRmElM0UlM0MlMkZibG9ja3F1b3RlJTNFJTIwJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjJodHRwcyUzQSUyRiUyRnBsYXRmb3JtLnR3aXR0ZXIuY29tJTJGd2lkZ2V0cy5qcyUyMiUyMGNoYXJzZXQlM0QlMjJ1dGYtOCUyMiUzRSUzQyUyRnNjcmlwdCUzRSUyMCUwQQ==[/vc_raw_js]

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!