Az egész azzal indult, hogy meglepő módon a vállalat közleményt adott ki, amiben azt taglalják, hogy visszaadják az összes befizetett előleget a tulajdonosoknak.

Na de adódik a kérdés, miért tesz ilyet egy vállalat, ami még csak most bontogatja a szárnyait. Portfóliójuk alapját a Nikola One és a Nikola Two nevű elektromos kamionok alkotják, amelyek meghajtása hidrogén-alapú és egy 320 kWh kapacitású akkumulátor segít eltárolni a megtermelt energiát. Az alábbi közlemény segít megérteni a döntést:

„Nagyszerű hírek! Minden foglalót 100%-ban visszatérítünk ügyfeleinknek, akik ugyanúgy megőrzik helyüket a sorban, így ugyanakkor kaphatják meg kamionjuk, mint amikor befizették a foglalót. Ugyanis nem szeretnénk ügyfeleink pénzét használni a cég működtetéséhez, mint ahogyan azt egyes vállalatok teszik. Továbbra is lefoglalhatja a Nikola One vagy Nikola Two kamionját a https://nikolamotor.com oldalon, foglaló nélkül. Üzemeltetési osztályunk minden befizetőt felkeres és 30-60 napon belül megkapják a befizetésüket.”

 Az „egyes vállaltok” jelző egyértelműen a Tesla gyakorlatára utal, hiszen ők a Semi kamionért 20.000 dollár foglaló befizetését várják el.

Nem ez az első eset, hogy valaki fricskázza a Teslát ezen gyakorlata miatt, a Nissan is kiadott egy ilyen kritizáló plakátot még 2016-ban a Leaf reklámozásakor.

Forrás: electrek.co

Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed.

[ult_buttons btn_title=”Ide kattintva követhetsz minket a Facebookon is!” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fecarshu%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-facebook-square” icon_size=”40″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”5″ btn_font_style=”font-weight:bold;” btn_font_size=”desktop:20px;”]
[ult_buttons btn_title=”Csatlakozz a legnagyobb Magyar Elektromos autó tippek és kérdések Facebook csoportunkhoz!” btn_link=”url:http%3A%2F%2Feautoklub.com%2F||target:%20_blank|” btn_align=”ubtn-center” btn_size=”ubtn-block” btn_title_color=”#3b5998″ btn_bg_color=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_hover=”ubtn-fade-bg” btn_anim_effect=”ulta-shrink” btn_bg_color_hover=”rgba(175,175,175,0.15)” btn_title_color_hover=”#06c100″ icon=”Defaults-comments” icon_size=”30″ icon_color=”#3b5998″ btn_icon_pos=”ubtn-sep-icon-at-left” btn_shadow=”shd-bottom” btn_shadow_color=”#3b5998″ btn_shadow_color_hover=”#06c100″ btn_shadow_size=”2″ btn_font_size=”desktop:14px;” btn_font_style=”font-weight:bold;”]