A Mercedes-Benz tervei az „elektromos jövőről”

0

A héten már volt a Mercedes-Benz részéről egy bejelentés, ami az elektromos eVito felvezetését jelentette.

A fenti bejelentés előzménye, hogy az anyacég Daimler elkötelezte magát egy 10 milliárd dolláros befektetés mellet, ami az elektromos meghajtás fejlesztésére fog menni. A cél egyértelmű: minél környezet barátabb járművek bevezetése az áruszállító üzletágban.
Ennek első állomása a már említett eVito áruszállító, ami 41,4kWh-s akkucsomaggal érkezik, így biztosítva a nagyjából 150 km hatótávot egy feltöltéssel. Az elektromotor 84kW-os, a végsebesség pedig 120 km/h. A gyártó már veszi fel a rendeléseket, igaz a kiszállítás csak 2018 második felétől kezdődik. Az eVito követői a termékvonalon belül pedig 2019-ben érkeznek.

[vc_video link=”https://youtu.be/DH6qqM1DbgY” align=”center”]

„Meggyőződésünk, hogy szükség van az elektromos meghajtásra a kisteherautókban, különösen a belvárosi alkalmazásban” – nyilatkozta Volker Mornhinweg, a Mercedes-Benz Vans vezetője. „Ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi flotta villamosítása önmagában nem elég, hanem ugyanazokat az elveket kell követni, mint a klasszikus meghajtásnál, amikor a jövedelmezőségről van szó. Az eDrive @ VANs kezdeményezéssel azt mutatjuk be, hogy csak a meghajtáson túlnyúló holisztikus mobilitási megoldások jelentenek valódi alternatívát a kereskedelmi ügyfelek számára. Az eVito a kiindulási pont, amelyet a Sprinter új generációjának, valamint a Citának is követnie kell. „

A Mercedes-Benz és a Daimler idén több nem dízelüzemű járművet is bemutatott, ideértve a hidrogénüzemű SUV-t és az elektromos fél-pótkocsijukat. Természetesen nem ők az egyetlenek, akiknek nagy tervei vannak a szállítás jövője szempontjából. A Volkswagen ebben a hónapban elkötelezte magát amellett, hogy 40 milliárd dollárt fektet be elektromos és hidrogénüzemű járművekbe, míg a General Motors 2023-ig 20 elektromos autót mutat be nekünk.

[vc_video link=”https://youtu.be/fUz4xp93zKQ” align=”center”]

Azonban a Daimler és Mercedes nincsenek egyedül a kiszállítási iparágban. A Tesla az S modellt és az X-es modellt fogja újratervezni. A UPS ezzel egyidejűleg azt tervezi, hogy 2020-ig közel 1500 teherautóját fogja átalakítani a New Yorkhoz mért közlekedési elvárásokhoz.

[ult_createlink title=” e-autósok közössége! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!