A UPS forgalomba állította első elektromos csomagszállító autóját Magyarországon.

Egyben ez a cég első alternatív üzemelésű járműve a kelet-közép-európai régióban. Az új futárautó rövid tesztidőszakot követően, novemberétől már teljes körűen üzemel Budapest utcáin. Az autó egy töltéssel 150 kilométert képes megtenni, amivel akár az egész napot végig tudja lavírozni a budapesti forgalomban. Az átlagosan nyolcvan csomagot befogadni képes, Nissan e-NV200, 4,2 m³-es rakodótérrel és 770 kg maximális terhelhetőséggel rendelkező teherfurgon a jól ismert UPS dizájnnal lett kialakítva.

2018-ban további két ilyen járművet indít útjára a UPS, a későbbiek során pedig saját elektromos autó töltőállomást is kialakítanak a cég telephelyén.

„Mivel a UPS operációja nagyban a különböző kiszállító járműveinken alapszik, komoly figyelmet fordítunk arra, hogy flottánk minél hatékonyabban és környezetbarátabb módon működjön. Ezt vezetéstechnikai módszerek mellett az alternatív üzemelésű járművek teszik lehetővé.” – nyilatkozta Jim Kearney a UPS magyarországi vezetője.

A UPS már régóta használ alternatív üzemanyagokkal működő járműveket világszerte. A cég folyamatosan figyeli és felülvizsgálja, hogy az adott piacon milyen módszer, vagy technológia nyújtja a legfenntarthatóbb megoldást a csomagok célba juttatására, az üzleti megvalósíthatóságot és változó fogyasztói igényeket is figyelembe véve. A UPS a szállítmányozási iparág egyik legnagyobb alternatív üzemelésű flottájával rendelkezik, világszerte több mint 8300 ilyen járművet működtet. Európában több mint 100 elektromos autót üzemeltet a cég, ehhez a flottához csatlakozott most a hazai leányvállalat első elektromos furgonja.

forrás: UPS / Világgazdaság

[ult_createlink title=” e-autósok közössége! ” btn_link=”url:http%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]