Mercedes-Benz eVito – A teljesen elektromos

0

A Daimler egy újabb részletét leplezte le a tervéről, amit az elektromos átállásra állított fel. Ez pedig nem más, mint hogy a Mercedes-Benz minden kereskedelemben kapható kisteherautójához (VAN kategória) kínálni fog elektromos hajtásláncot is. Továbbá bemutatták a teljesen elektromos Vito-t, eVito néven.

A gyártó szerint az eVito egy közepes méretű kisteherautó, 41.4kWh teljesítményű akkucsomaggal és 150km hatótávval. A 84kW-os motor pedig 120km/h végsebességet biztosít. Bár a rendeléseket már most le lehet adni, a kiszállítás csak 2018 második felétől kezdődik. Az alapára 39.990 euró lesz, azaz közel 12,5 millió forint. A Daimler egy ideje már dolgozik elektromos kisteherautókon. Tavaly a Mercedes leplezte le új, teljesen elektromos koncepcióját, megcélozva a kiszállító ágazatot.
Bár az eVito jelenleg nem kapható, így piaci befolyásoló ereje sincs, a cég nem áll meg ennél az egy típusnál és további áruszállítókat tervez bemutatni 2019-ben.

Volker Mornhinweg, a Mercedes-Benz Vans üzletág vezetője így nyilatkozott:

„Meggyőződésünk, hogy szükség van az elektromos meghajtásra a kisteherautókban, különösen a belvárosi felhasználásban. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelmi flotta villamosítása önmagában ugyanazokat az elveket követi, mint a klasszikus meghajtású flotta kialakításakor, ha a jövedelmezőségről van szó. Az eDrive @ VANs kezdeményezéssel azt mutatjuk be, hogy csak a meghajtáson túlnyúló holisztikus mobilitási megoldások jelentenek valódi alternatívát a kereskedelmi ügyfelek számára. Az eVito a kiindulási pont, amelyet a Sprinter új generációja valamint a Citan követ majd.”

A Daimler vitathatatlanul a kisteherautógyártás meghatározó márkája és úgy tűnik, elkötelezett az elektromos meghajtás felé.
2018-ban tehát a Mercedes-Benz egy teljes elektromos vonalat vonultat fel mind a teherautógyártásban, mind a moduláris elektromos hajtáslánc továbbfejlesztésében, mely többek közt az új Citaro busz gyártásakor lesz jövedelmező.

[ult_createlink title=” e-autósok közössége! ” btn_link=”url:https%3A%2F%2Fe-cars.hu%2Fe-autosok-kozossege%2F||target:%20_blank|” link_hover_style=”Style_1″ text_color=”#06c100″ heading_style=”font-weight:bold;” title_font_size=”desktop:20px;”]

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!