Számunkra mindig örömteli a hír, amiben arról számolhatunk be, hogy ez elektromos meghajtásnak sikerül olyan területekre is beférkőznie, ahol eddig az elképzelhetetlen lett volna. Beszéltünk már elektromos bányagépekről, dömperről, de szó volt már önvezető, faáruk szállítására is alkalmas járműről. Most pedig egy újabb váratlan területen bukkant fel egy 100 százalékban elektromos jármű, mégpedig az útépítésben.
Egészen pontosan az úthenger kategóriában, ahol most a holland BAM Infra Nederlend nevű cég mutatta be legújabb fejlesztését, ráadásul a világon elsőként! Az eredetileg dízelmotorral szerelt úthengert a vállalat maga alakította át elektromossá, közel másfél év alatt.
De nem csak bemutatta, hanem már munkára is fogta az újdonságot a holland Almere település melletti útépítés során. A cég elmondása szerint az elektromos úthenger egyetlen töltéssel képes végig nyomni egy 8 órás műszakot, míg a feltöltése csupán 3 és 5 óra közötti időtartamot vesz igénybe.
A BAM elmondása szerint azért készítették el ezt a járművet, mert jelenleg nem kapaható ilyen a piacon, pedig igény lenne rá, ráadásul egy ilyen tömegű járműnél nem számít az akkupakk súlya, míg energiafelhasználás tekintetében is ideális a terep: lassú haladáshoz kell az energia és nem kell extra mozgásokat, tömegeket mozgatnia a járműnek. A cég számításai szerint az elektromos úthengerrel napi 73 liter üzemanyagot és 236 kg kibocsátott szén-dioxidot tudnak megspórolni. Az ötlet pedig annyira tetszett a BAM mérnökeinek, hogy tovább kísérleteznek flottájuk villamosításával, ráadásul képbe került náluk az üzemanyagcellával hajtott munkagép ötlete is. Kíváncsian várjuk a fejleményeket!