A Tesla akkumulátor-kutató partnere új akkumulátor cellát ismertető dokumentummal jelentkezett. Becslések szerint az újdonság élettartalma több mint egymillió mérföldet, azaz 1,6 millió kilométert is elérhet. A Tesla ezeket az új strapabíróbb aksikat a Robotaxi flottájába képzeli el, ahol a gépkocsik folyamatosan mennének.
A legutóbbi Tesla “Autonomy Day” keretein belül Elon Musk úgy nyilatkozott, hogy a „jelenleg gyártott autók hajtásrendszerét egymillió mérföldes működésre tervezték„. Musk azonban elismerte, hogy az akkumulátorok már lehet, hogy nem érnek meg egymillió mérföldet. Az új generációs akkumulátorokkal szerelt Model 3 esetében az aksipakk élettartalma 480.000 és 800.000 kilométer között várható.
Viszont ez a jövőben megváltozhat. Jeff Dahn még 2017-ben kötött egy 5 éves együttműködést a Teslával, azóta a Tesla számára fejlesztenek akkumulátorokat. A napokban pedig egy lenyűgöző teszteredményt publikált egy új akkumulátorcelláról, ami a Tesla új 1,6 millió kilométeres és 20 éves élettartammal bíró aksija lesz.
Az új generációs akkumulátor egy olyan lítium-ion aksi, amely egy következő generációs „egykristályos” NMC katóddal és egy új, fejlett elektrolittal rendelkezik. Dahn és csapat széles körben tesztelte ezeket a cellákat és az elért eredmények alapján úgy gondolják, ogy az akkumulátor élettartalma akár 1 millió mérföld is lehet (1,6 millió kilométer).
„A kiváló közepes energia sűrűségű lítium-ion tasak sejtkémiai tesztelési eredményeinek széles skáláját mutatjuk be, amelyek referenciaként szolgálhatnak olyan fejlesztők vagy cégek számára, akik fejlett lítium-ion vagy más sejtkémiákat fejlesztenek. Ezek az eredmények jóval meghaladják a sejtkárosodási mechanizmusokat modellező kutatók által alkalmazott eredményeket, és mint ilyenek, ezek az eredmények jobban reprezentálják a modern Li-ion sejteket. Néhány vizsgálatnál akár három évig is teszteltünk. A tesztek magukban foglalják a hosszú távú töltés-merítés ciklust 20, 40 és 55° C-on, a hosszú távú tárolást 20, 40 és 55° C-on, valamint a nagy pontosságú coulometriás vizsgálatot 40° C-on. A LiNi0.5Mn0.3Co0.2O2/grafit kémiában számos különféle elektrolitot figyelembe veszünk, beleértve azokat is, amelyek elősegítik a gyors töltést. A sejtteljesítmény romlásának és az impedancia növekedésének okait több módszerrel vizsgáljuk. Megállapítottuk, hogy az ilyen típusú cellák várható élettartama legalább 1,6 millió kilométer egy elektromos autóban, és 20 év legalább egy energiatároló esetén.”
Olyan aktív hőmenedzsmenttel mint amilyen a Tesla autóiban van akár több mint 6000 ciklus lehet az új cellák élettartalma.
Köztudott, hogy a korábbi akkumulátorok esetén, ha nem töltjük 100%-ra az akkumulátorokat akkor akár hosszabb élettartam is elérhető. De ez jelentősen megváltozhat a jövőben, ugyanis teljesen más lesz a felhasználás módja a Robotaxi szolgáltatásnál, vagy a távolsági szállítmányozást végző teherautó esetében.
Kíváncsian várjuk a végkifejletet, de ez már egy nagy előrelépés!
Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed. Vagy ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/