Szép jövőkép rajzolódik ki lassan azok számára, akik nem igazán vannak kibékülve a taxik világával. Pontosabban azoknak, akik a taxis jelenlétét nem igénylik. Nekik (is) belátható időn belül adott lesz a lehetőség, hogy okostelefonos alkalmazáson keresztül rendeljenek egy Teslát, ami ráadásul emberi beavatkozás nélkül érkezik a megrendelőhöz.
A Tesla önvezető technológiája és az abba fektetett végtelen energia (és pénz) lassan beérni látszik. A vállalat „Robotaxi” szolgáltatása az első körös piacokon akár már jövőre beindulhat.
Nem bízza a véletlenre a dolgokat a Tesla, hiszen tegnap mutatta be a teljesen önvezető rendszerét az „Autonomy Day” keretein belül. Egy 3 órás Youtube videó szépen összefoglalja a nap eseményeit:
Elon Musk a saját prezentációjában is többször hangsúlyozta, hogy a vállalat egyik fő fókusza az önvezetésen van. 2020 második negyedévére már olyan rendszert szeretnének magukénak tudni, ami a sofőr figyelmét sem igényli a rendszer használata közben. Ennek érdekében a Tesla már megkezdte a tárgyalásokat is a helyi hatóságokkal és a törvényalkotókkal.
A prezentációnak volt egy érdekes diája is, ami a Tesla következő időszakra vonatkozó terveit ismertette:
Ebben szerepel a „Robotaxi” kifejezés is, aminek lényege, hogy olyan járművekből álló személyszállító flottát építene fel a Tesla, aminek egységei önvezetők és ebből adódóan nem szükséges emberi beavatkozás a szállítás során. Mindezt egy alkalmazáson keresztül lehetne megrendelni:
Elon Musk még kitért arra is, hogy az alkalmazáson keresztül bárki hozzá tudja majd adni a saját modelljét a Robotaxi flottához. Így akkor is pénzt lehet majd keresni a Teslával, ha épp dolgozunk vagy mikor nem használjuk az autónkat.
Várhatóan 2020 közepére már több mint egymillió Tesla lesz az utakon, melyek az FSD rendszerrel lesznek felszerelve.
Elon Musk: Őrültség bármi mást venni, mint Teslát!
Musk az autóvásárlóknak is üzent, mégpedig, hogy pénzügyi szempontból őrültség bármi mást vásárolni, mint Teslát. Hogy miért? A Robotaxiként használt Model 3-as évente körülbelül 30.000 dollárt generálhat, így cirka másfél éven belül megtérül a közel 50.000 dolláros hármas modell ára.
A Tesla első embere pedig arra számít, hogy idővel még hatékonyabb autókat építenek melyek még olcsóbbak lesznek. Ezáltal pedig a működési költségek is csökkenek majd!
Ha a jogi keretrendszer adott lesz, a jelenlegi taxis társaságoknak fel lesz adva a lecke.
Ide kattintva csatlakozhatsz a legnagyobb Magyar Tesla Club Facebook csoportunkhoz, ahol elmondhatod a véleményed. Vagy ha nincs Facebook fiókod akkor regisztrálj a megújult fórumunkon ahol elmondhatod a véleményed és troll mentes zónában cseveghetünk. “e-cars.hu club, e-autó tulajdonosoktól, e-autó tulajoknak és rajongóknak, érdeklődőknek” egyaránt! https://ecarsforum.hu/