A német gyártó még februárban jelentette be, hogy érkezik a legendás teherhordójuk, a Sprinter új generációja, köztük az elektromos meghajtású is!
Ám sajnos ahhoz, hogy ilyen autót láthassunk az utakon, várnunk kell egészen 2019-ig, igaz a Mercedes-Benz már tavaly bejelentette, hogy érkeznek a teherautóik új generációi, köztük az elektromos meghajtásúak is. Többek között ilyen lesz az eVito is, ami egy közepes méretű teherautó, de akik most is Vito használók, biztosan tudják, mire számíthatnak raktér tekintetében. A gyártó szerint az eVito egy közepes méretű kisteherautó, 41.4kWh teljesítményű akkucsomaggal és 150km hatótávval. A 84kW-os motor pedig 120km/h végsebességet biztosít. Bár a rendeléseket már most le lehet adni, a kiszállítás csak 2018 második felétől kezdődik. Az alapára 39.990 euró lesz, azaz közel 12,5 millió forint. A Daimler egy ideje már dolgozik elektromos kisteherautókon. Tavaly a Mercedes leplezte le új, teljesen elektromos koncepcióját, megcélozva a kiszállító ágazatot.
A februári általános bemutató után, a Mercedes-Benz most egy kicsit több részletet közölt a teljesen elektromos Sprinterről, ami a csillagos márka második teljesen elektromos árúszállító modellje lesz. Előtte az eVito, majd az eCitan fogja követni a sorban, mindegyik megjelenése 2019-ben várható!
Két akkumulátor között választhatunk, az olcsóbb modellben egy 41 kWh míg a drágábban egy 55 kWh-s akkut pakolnak. A 41 kWh-s akkuval szerelt modell, kedvezőtlen körülmények között és teljes terhelés mellett is meg tudja tenni két töltés között a 115 kilométert. A nagyobb, 55 kWh-s akkuval szerelt változat pedig hasonló körülményekkel 150 kilométer megtételére lesz képes. Első blikkre kevésnek tűnik, de ne feledjük, hogy ezeket a modelleket elsősorban városi és peremvárosi szállításra tervezte a Mercedes.
A töltés 6 vagy 8 órát vesz igénybe 7.2 kW-os fali töltőről (AC fedélzeti töltő 7,2 kW), de CCS-es DC töltővel 45 perc alatt feltölthető a két modell. A hajtásról pedig egy az egyben az eVito-ban alkalmazott 80 kW-s 300 Nm-es villanymotor gondoskodik.
Érdekelnek a hírek, érdekességek a Mercedes-Benz és a Smart világából? Esetleg ilyen autót szeretnél venni, de még sok a kérdésed? Vagy már megvetted?
Segítenél másoknak? Tanácsokat adnál? Kérdeznél?
Jó helyen jársz, Magyarország Mercedes-Benz, Smart Elektromos és Plug-in hibrid autós Club Facebook csoportjában mindenre megkapod a választ! Ide kattintva csatlakozz most!