Ezután egyszerűbb lesz beazonosítani a Volvo elektromos autóit

0

Amikor egy márka konszolidálni akarja a kínálatát, elsőként a kínálat nevezéktanát rakja rendbe, hogy a leendő vásárlók egyrészt be tudják azonosítani egyértelműen a terméket. Elektromos autók esetében általában az “e” betű szokott felbukkanni az adott típus neve előtt, vagy mögött. Így lesz ez hamarosan a svéd Volvo esetében is, ami elhagyja hamarosan a Recharge jelzőt a tisztán elektromos modelljei nevéből.

Ha egy kicsit jobban belegondolunk, akkor jogosnak találhatjuk a Volvo döntését, ugyanis egy katyvasz alakult ki és a plug-in hibrid, valamint a tisztán elektromos modellek nevénél, hiszen mindkettő hajtásláncnál szerepel a Recharge jelző.

Jelenleg az EX30 és az EX90 típusoknál egyértelműen kikövetkeztethető, hogy mivel van dolgunk, míg mondjuk az XC40 és a C40 Recharge esetében már nem feltétlenül. Ezen változtatnak most a svédek, és ezen két modell esetében is beszivárog az „e” jelzés a nevezéktanba. Ennek értelmében a jelenlegi XC40 Recharge BEV-változata EX40, míg a C40 BEV-változata EC40 néven lesz hamarosan megtalálható a kínálatban.

Így az alábbi tisztán elektromos autókból áll (illetve hamarosan) a Volvo kínálata: EX30, EX40, EC40, EX90 és az EM90 furgon. A Recharge felirat egyébként a plug-in hibridekről is eltűnik, amelyeket mostantól egyszerűen a T6 vagy T8 utótag jelöl, a különböző teljesítményszintektől függően.

Ez a lépés is jól tükrözi egyébként a Volvo átalakulását a teljesen elektromos autók gyártása felé. 2023-ban a BEV-modellek tették ki globális értékesítésük 16 százalékát, ami 70 százalékos növekedést jelent 2022-hez képest.

„Azáltal, hogy úttörő első elektromos modelljeinket összhangba hozzuk elektromosautó-portfóliónk többi termékével, leegyszerűsítjük a fogyasztók választási lehetőségeit, miközben folytatjuk termékkínálatunk villamosítását és hibridjeink frissítését.” – mondjt Björn Annwall, kereskedelmi igazgató és vezérigazgató-helyettes.

Ha már átnevezés, akkor a Volvo egy kis kedvességgel is készül a kétmotoros, tisztán elektromos verziók tulajdonosainak, méghozzá egy teljesítménynövelő szoftvercsomag képében. Ennek segítségével a kimenő teljesítményt lehet felpiszkálni igény szerint, ami 25 és 325 kW formájában mutatkozik meg, amihez jellegzetes pedálviselkedés, illetve vezetési módozatok is járnak.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!