Január 15-ig adhatók be a Napenergia Plusz program támogatási kérelmei

0

Január 15-ig nyújthatók be támogatási kérelmek a Napenergia Plusz program keretében – erről az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára számolt be szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Steiner Attila elmondta, hogy a projektre nagy volt az érdeklődés, és a támogatási kérelmeket a januári határidőig fogadják be. Több mint harmincezren végeztek előregisztrációt, de a kérelembenyújtás során már tapasztalható volt némi lemorzsolódás.

Kiemelte, hogy a harmincezernél több előregisztráló közül körülbelül húszezer konkrét, műszaki adatokat is tartalmazó támogatási kérelem érkezett. Hozzátette, hogy a pályázatot idén január 15-én indította el a kormány, és 75 milliárd forintos keretösszeget különítettek el a programra.

Továbbá Steiner Attila elmondta, hogy a program kedvező, mivel a beruházás összegének kétharmadát vissza nem térítendő támogatás formájában kapják meg a pályázók. A cél, hogy az emberek a saját házuk tetején megtermelt zöldenergiát helyben tárolhassák. Hozzátette, hogy Magyarországon az idő 18%-ában nem süt a nap, ilyenkor a tárolókban eltárolt kibocsátásmentes energia használható, így nem szükséges a hálózatból áramot vételezni. Ez különösen előnyös, mivel a saját energiatermelés költségmentes, ami fontos rezsicsökkentő intézkedés.

Eddig több mint hatezer projekt kifizetése történt meg, és számos beruházás már működik. A rendszer főként nyáron előnyös, amikor szinte teljesen függetlenedni lehet a hálózattól, de télen is termelnek a napelemek – tette hozzá. Az államtitkár kiemelte, hogy a projekt kifejezetten állampolgároknak szól, legfeljebb hatlakásos társasházak és családi házak pályázhatnak.

A geotermikus energiáról szólva elmondta, Magyarország kedvező adottságokkal rendelkezik, mivel viszonylag sekély fúrással is elérhető a forró víz vagy gőz. A geotermiát energetikai, távfűtési és áramtermelési célokra is lehet használni, és több településen már nagyrészt vagy teljesen geotermiával működnek a távhőrendszerek.

Hozzátette, Magyarország kezdeményezésére az EU energiaügyi miniszterei közös állásfoglalást fogadtak el, amely felkéri az Európai Bizottságot egy stratégia kidolgozására a geotermia hatékonyabb kiaknázására Európában.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!