Valódi zöldítés: belsőégésű Renault furgonokat elektromosítanak

0

Franciaországban a Renault elektromos átalakító készletet dob piacra a belsőégésű motorral szerelt Renault Master furgonjaihoz, mellyel az átalakított járművek 200 kilométert tudnak megtenni egyetlen töltéssel.

Az utóbbi években a személyautók mellett az áruszállító járművekben is megjelent az elektromos meghajtás, ami igazán jó hír azoknak, akik kedvelik, vagy éppen látják a rációt az elektromos autókban. Bár az ilyen furgonok esetében jellemzően 300 – 400 km között van a hatótáv, ez manapság bőségesen elegendő egy napi rutin kiszolgálására, amennyiben nem az ország másik végébe kell ingázni. A sok megállás, városi utcákban, dugókban araszolgatás elég jól le tudja gyilkolni a belsőégésű motort hosszú távon és a fogyasztásnak sem tesz jót, ellenben az elektromos meghajtás itt érzi igazán elemében magát.

Nem csoda hát, ha egyre több furgon jelenik meg a városok, vagy nagyobb körzetek területén elektromos meghajtással. Ha egy vállalkozás ilyet szerez be, azzal jelentős költségeket tud megtakarítani az üzemeltetés és a fenntartás oldalán, azonban sajnos van egy kellemetlen bökkenő a képletben: ez pedig a ma még magas vételár.

Sajnos ez ma még sok leendő vásárlót eltántorít egy-egy elektromos furgon vásárlásától. Pedig érdemes kiszámolni, hogy jön ki a matek hosszú távon, és a pozitív megtérülés szinte garantált. Persze érthető, ha egy vállalkozásnak nincs 15-20 millió forintja egy új e-furgonra. Azonban az már esélyesebb, hogy egy 3. generációs Renault Mastert vegyen meg használtan. Ha pedig szeretne elektromos meghajtást varázsolni bele a tulajdonos, mostantól az is működhet, méghozzá gyári Renault megoldás keretein belül.

A vonatkozó sajtóanyag szerint a Renault mostantól tud kínálni a fent említett furgon tulajdonosainak egy átalakítókészletet, amivel teljes mértékben tisztán elektromossá faragható egy ilyen Master. A szettet a TOLV kínálja Renault felügyelet mellett, melynek az ára adók nélkül 26 900 euró. Ezért a tulajdonos kap egy 52 kWh-s akkupakkot, 57 kW-os e-motort, valamint 22 kW-os AC fedélzeti töltőt, ez utóbbi igazán kellemes jellemző, hiszen egy ebédszünet alatt félig feltölthető az akkupakk. Ez utóbbival egyébként teljesen feltöltött állapotban 200 km WLTP hatótáv érhető el.

Az átalakításra és a teljes hajtásláncra 2 év, kilométer korlátozás nélküli garancia érhető el, míg az akkupakkra 4 év, vagy 150 000 km garancia jár.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!