Megérkezett a Mercedes eCitan és az EQT hosszított tengelytávú változata

0

A Mercedes-Benz a kisteherautók szegmensében bővíti termékpalettáját magán- és kereskedelmi ügyfelei számára. Az eCitan Tourer és EQT elektromos modellek már hosszított tengelytávú kivitelben is kaphatók, és akár hét üléssel is rendelhetők.

A Mercedes-Benz már jó pár éve ráérzett arra, hogy nem érdemes elhanyagolni 3,5 tonna alatti tisztán elektromos teherautók és furgonok fejlesztését, mert ezeket keresik a vevők. Európában jelenleg is talán a Mercedes-Benz kínálatában van a legnagyobb választék az ilyen jellegű elektromos modellekből. Ezek közül is az eCitan és az EQT az, amit érdemes kiemelni már csak azért is, mert ezekből most hosszított tengelytávú és személyszállító kivitelek is érkeznek.

Az újdonságokról természetesen gyári sajtóanyag is van, részletes adatokkal és sok képpel, így ha valaki ezen modellekből vásárolna akár állami támogatással mostanában, érdemes azt is meglátogatni. Az ilyen járművek életútját a Mercedes-Benz Vans divízió egyengeti, akik 2023 májusában mutatták be a tisztán elektromos EQT furgont. Ezt elsősorban magánügyfelek számára, míg az eCitan kisteherautót inkább a kereskedelmi forgalom megsegítésére kínálja a márka.

Ami közös mindkét modellben, az a hossz és annak ugyanakkora mértékű megtoldása: az eredeti kivitelek sztenderd hosszúsága mostantól 38 centiméterrel megnövelten is megvásárolható. Továbbá ha már több lett a hely ezekben a furgonokban, akár egy harmadik üléssor is rendlehető az eCitan Tourer és az EQT ilyen változatába, amivel így már 7 személy szállítható gond nélkül. A második és harmadik üléssor mindegyik ülése egyedileg állítható, ahogyan a fejtámlák is. Ezek az üléssorok kifejezetten kis tömegűként lettek kifejlesztve, hogy könnyen eltávolíthatóak legyenek, ha erre van szükség.

A növelt tengelytávnak köszönhetően a csomagtartó (vagy raktér) befogadóképessége is jelentősen megnőtt, az eCitan Tourerben például akár 3660 liter is lehet a hátsó ülések eltávolításával. A Mercedes emellett 83 centiméterre szélesítette a tolóajtókat a hosszú tengelytávú változatoknál. A hajtáslánc esetében nincs változás az eredeti modellekhez képest: mindkét modellt 90 kW-os motorral és 45 kWh hasznos kapacitású akkumulátorral szerelték fel. A DC töltési teljesítmény 80 kW, míg AC ágon 11, vagy 22 kW lehet, ez utóbbi az EQT esetében benne van az alapárban.

Az újdonságokon túl érkezik a Mixto néven bemutatkozó kivitel is a hosszított tengelytávú eCitan esetében, egy második üléssorral. Ez szükség esetén válaszfallá alakítható (a vezetőfülke és a raktér között), így 3200 literre növeli a raktér befogadó képességét. A növelt tengelytávú modelleknél az árak az eCitan esetében nettó 40 062 eurótól, míg az EQT esetben 41 612 eurótól indulnak.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!