Mindössze 37 hidrogénkutat helyeztek üzembe tavaly Európában

0

Aki kicsit is érdeklődik az elektromos autózás iránt, az tudja, hogy az ilyen járművek haladásához szükséges energiát nem csupán akkumulátorokban lehet tárolni, hanem hidrogén formájában is, amit aztán az autó „motorja” használ fel, melynek során gyakorlatilag vízgőz távozik az autó kipufogórendszeréből. Elméletben ez lehetne az ideális megváltás napjaink fosszilis energiahordozókon alapuló autózásától, ám a helyzet nem ennyire egyszerű és ezt jól mutatja az is, hogy mennyire nem terjedt el sem a technológia, sem az ehhez szükséges hidrogénkutak hálózata.

Az okokról órákon át lehetne vitatkozni, ahogyan azon is, hogy mennyire gazdaságos az olyan hidrogén használata, aminek előállításához jellemzően fosszilis energiahordozók égetéséből származó energiát használnak. Az azonban tény, hogy a technológia adott és már Magyarországon is lehet találni hidrogénkutat, illetve hidrogénes járműveket, jellemzően buszokat.

Akinek sok pénze van és szereti a technológia csemegéket, akár olyan személyautót is vehet több gyártótól, akik ilyen hajtáslánccal szerelt modelleket kínálnak.

Az már más kérdés, hogy hol tankolhatná meg a hidrogénes autóját a tulajdonosa, de maradjunk annyiban, hogy nem sok helyen. Talán ezen segíthet az a tény, hogy tavaly Európában 37 új hidrogénkút nyílt meg és vélhetően idén sem torpan meg a létesítések üteme. Tavaly egyébként Japánban 20, Dél-Koreában 29 és Észak-Amerikában 7 új hidrogénkút létesült.

Ezek a számok a Ludwig-Bölkow-Systemtechnik (LBST) információs szolgáltatása, a H2stations.org éves (16.) elemzésének eredményei. A H2stations.org szerint már 40 országban működik vagy épül éppen fel hidrogén-utántöltő infrastruktúra. 2023 végén 921 hidrogénkút működött világszerte.

Ez az infrastruktúra azonban rendkívül egyenlőtlenül oszlik el: főleg Kelet-Ázsiában koncentrálódik Kínával, Japánnal és Dél-Koreával, Közép-Európában, valamint az USA keleti és nyugati partvidékein. E régiókon kívül csak nagyon szórványosan találhatók hidrogénkutak.

Az elemzés szerint 2023 végén 265 hidrogénkút működött Európában, ezek többsége – egészen pontosan 105 – Németországban. Ezt követi Franciaország (51), Hollandia (22) és Svájc 17 töltőállomással. A H2stations.org arra is rámutat, hogy az üzemanyagcellás járművek esetében a fókusz kezd a haszongépjárművekre helyeződni.

„Míg 2019-ben az új töltőállomások körülbelül 70 százaléka csak személygépkocsik kiszolgálására volt használva, 2023-ban jelentősen változott a helyzet. A tavaly megnyitott új hidrogéntöltő állomások 92 százaléka személygépkocsik és nehéz haszongépjárművek (pl. mint buszok vagy teherautók”) kiszolgálásába vett részt.”

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!