Költséghatékonyabbak lehetnek a StoreDot ultra gyorsan tölthető akkucellái

0

A jelenlegi helyzet alapján elmondható, hogy egy átlagos kapacitással bíró elektromos autónak, jó esetben is 20-30 percet kell minimum eltölteni egy köztéri DC villámtöltőn ahhoz, hogy értelmezhető hatótávolságot kapjon. Ez nem egy vészes időtartam, mindez ráadásul idővel csökkenni fog, ahogy a fejlesztések beérnek. Elsőként talán a StoreDot jutott el arra a szintre, hogy a jelenlegi akkumulátortechnológiát fejlesztve, közel 5 perc alatt 160 kilométeres hatótávot tud felvenni az akkumulátoruk.

A technológiát a StoreDot XFC-nek (extreme fast charge) nevezte el. A kínai partnerük segítségével (EVE) már 2021 novemberében le tudtak gyártani egy komplett elő-szériát ebből az igen ígéretes cellából, melyben az alapok ugyanazok, mint az elterjedt kémiájú darabokban, ám több komponenst is másra cseréltek. A rendkívül gyors töltési képesség elérése érdekében többek közt szilíciumra váltották a lítium-ion elem negatív pólusán az addig alkalmazott grafitot. A technológia egyesíti a cég szilícium-domináns celláinak elektrokémiai rendszerét annak érdekében, hogy minimális legyen azokban a teljesítménycsökkenés az idő előrehaladtával. A StoreDot jelentése szerint a robusztus teljesítmény 1000 ciklus és 80%-os kapacitásszint alatt is megmarad, szemben a rivális gyártók termékeivel. Továbbá a vállalat azt állítja, hogy még 1700 ciklus után is az iparági normák felett teljesít a termékük, így a már említett másodlagos felhasználási területek is jobban használható cellákat kaphatnak a StoreDot cellái révén.

Az XFC cellák tavaly év elejére eljutottak abba a fázisba, hogy több autógyártónak is tudott adni tesztelés céljából a StoreDot. Eddig a Vinfast, a Polestar és a Volvo Cars az ismert partnere a StoreDot csapatának.

Közel egy év után, most egy újabb remek hírrel érkezett a StoreDot. Az eddigi tesztek bizonyára jól sikerülhettek a vállalatnál, ugyanis az alapból prizmatikus XFC cellákat mostantól közvetlenül az akkupakk vázába lehet rendezni (cell-to pack), amivel költséghatékonyabban lehet előállítani a szükséges akkupakkokat. Az újdonsült technológia I-BEAM néven érkezik.

„Az XFC akkumulátortechnológia úttörőjeként elkötelezettek vagyunk amellett, hogy rendkívüli gyorstöltést biztosíthassunk. Továbbra is olyan újításokat implementálunk amelyek felgyorsítják az elektromos járművek forradalmát. Az I-BEAM XFC segítségével újra gondoltuk az akkumulátorcsomag architektúráját, hogy valóban kiaknázzuk az XFC-ben rejlő lehetőségeket” – mondta Doron Myersdorf, a StoreDot vezérigazgatója.

A másik érdekessége az I-BEAM technológiának az, hogy beépített hőmenedzsmentet tervezett bele a StoreDot, amivel tovább fokozható az akkucellák élettartama és a teljesítménye is.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!