Bajban az USA: tíz-húsz évvel le van maradva az ázsiai akkugyártástól

0

Nem vitás, hogy az elektromos autók gyártásának uralásához az egyik legfontosabb komponens gyártásában is az élen kell lenni. Ez pedig nem más, mint a lítium-ion cellák gyártása, aminek ma Kína az éllovas. Ezzel együtt pedig az ottani fejlődés is bámulatos, ami nyilván nem tetszik többe között az Amerikai Egyesült Államoknak sem, aki pár évtizede még ott voltak az élen, ám ma már ez nem igazán mondható el az ottani gyártásról.

Valami ilyesmi ingerelheti azt a két amerikai demokrata szenátor, akik egy nyílt levelet fogalmaztak meg a témában amit többek között a Reuters is megírt. A levél, amelyet a Szenátus Hírszerzési Bizottságának elnöke, Mark Warner és az Energiaügyi Bizottság elnöke, Joe Manchin írt, szakértőkre hivatkozik, akik szerint az Egyesült Államok „tíz-húsz évvel le van maradva Ázsiától az akkumulátortechnológia kereskedelmi forgalomba hozatalában”.

Lehet valami abban, amit mondanak, hiszen, ha csak a legyártott akkucellákat vizsgáljuk, akkor látható, hogy Kína jelenleg az éves gyártás közel 75 százalékát egyedül elviszi, míg az Egyesült Államok a maradékból is csupán közel 10 százalékét tud magának megcsípni. Hogy ez mekkora probléma, azt mindenki döntse el maga, de az tény, hogy így nem nagyon kell a teljes átálláshoz szükséges autómennyiséget legyártani és muszáj lesz elfogadni az ázsiai (és európai) márkák megérkezését is. Ugyanakkor tény, hogy a General Motors és a Ford is terveznek jelentős akkugyártói kapacitást az amerikai kontinensen, ám ezek megépülése is egyelőre kérdéses.

A gyártás csak egy dolog, az alapanyagok is ugyanolyan fontosak. Ugyanis Kína uralja a világ akkumulátor-ellátási láncát, beleértve a grafitot, amely szinte minden lítium-ion cellához szükséges. Ez különösen aggasztó, mivel Kína a múlt hónapban a grafitexport korlátozása mellett döntött, ami megnehezíti a cellák anódjának gyártását. A kereslet várhatóan hétszeresére nő 2035-re, így az Egyesült Államoknak tennie kell valamit a helyzet ellen.

Ennek eredményeként a levél kimondja, hogy december 1-ig bizottsági tájékoztatót kell tartani „a következő generációs akkumulátortechnológiák folyamatban lévő kutatásáról és fejlesztéséről”. Látható tehát, hogy az akkucellák terén egyre fontosabb a saját termelési kapacitás felépítése és egyelőre az USA még csak most látszik felébredni álmából.

Értesülj időben a legfontosabb elektromos autós hírekről! Kövess minket Facebookon, X-en, Instagramon, vagy iratkozz fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!