1 GW-os tengeri szélerőmű fogja ellátni a Volvo Cars gyárát

0

Sokszor vetődik fel a kérdés, hogy miként lehet egy terméket a manapság sokat emlegetett “karbonmentes” jelzővel illetni. Ez a kifejezés arra vonatkozik, amikor a termék legyártása során használt komponens előállítása során nem keletkezik káros-anyag kibocsátás. Például az áram, amivel egy adott gyár működik, nem mondjuk szénerőműből származó árammal üzemel, hanem egy megújuló energiákat előállító erőműből.

A svéd (kínai) Volvo Cars, ami a márka személyautós üzletága, már jóval korábban kijelentette, hogy céljuk egyrészt a belsőégésű motorok kiűzése a kínálatukból (2031-ra), másrészt a teljesen kibocsátásmentes működés a gyárak és az elektromos autók előállításának tekintetében (2040-re). Nos, ez utóbbi érdekében történt most egy jelentős előrelépés, ugyanis a Nyugat-Svédországban működő Torslanda melletti gyár a működéséhez szükséges villamos energia nagy részét nemsokára egy tengeri szélerőműfarmról szerzi be.

Az említett gyár a Volvo egyik legjelentősebb üzeme, éves gyártási kapacitása 300 000 autó, és 1964-es megnyitása óta egyben a Volvo Cars egyik legrégebben működő gyára. Jelenleg három műszakban működik, körülbelül 6500 embert foglalkoztatva. Hosszú ideig ez volt Svédország legnagyobb munkahelye. A Torslanda üzem Hisingen szigetén, Västra Götaland megyében, Nyugat-Svédországban található. Az ország második legnépesebb megyéje, mégis jelentős villamosenergia-termelési hiány tapasztalható, ráadásul 2030-ra várhatóan csaknem megkétszereződik az áramigénye.

Tehát a villamos áramra nagy szükség van és lesz is a következő években. Az igények lefedése érdekében a svéd szélenergia-cég, az Eolus Vind és a Volvo Cars szándéknyilatkozatot írt alá a svédországi Göteborg melletti Västvind tengeri szélerőmű megépítéséről. Nemcsak a torslandai gyárat látja el „jelentős mennyiségű árammal”, hanem az új, 50 GWh-s akkumulátorgyárat is, amelyet a Volvo Cars a Northvolttal közösen épít a Novo Energy közös tulajdonú vállalatán keresztül.

A tervezett szélerőműről szóló Västvind projekt várhatóan 4-4,5 TWh tiszta villamos energia előállítására lesz képes évente. Ez megfelel a közel 580 000 lakosú Göteborg városának jelenlegi áramszükségletének. A kivitelezési munkák sora 2027-ben kezdődik, és várhatóan 2029-ben lesz működőképes az egész rendszer. Az Eolus birtokolja a tengeri szélerőműpark 95%-át, a göteborgi kikötői hatóság pedig 5%-ot.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!