Ennyibe kerül az első, tisztán elektromos európai Cadillac

0

Tavaly májusban volt először téma az, hogy újra visszatérhet a General Motor Európába. Akkor a márka vezérigazgatója, Mary Barra beszélt arról, hogy a márka készen áll az európai visszatérésre. Majd idén májusban a General Motor európai részlegének vezetője, Jaclyn McQuaid hivatalosan is megerősítette a visszatérést. Mindezt egy riporton keresztül tette, amit az Automotive News magazinnak adott a vezető.

A visszatérés azért, mert a GM hivatalosan is jelen volt az öreg kontinensen, ám kivonultak 5 évvel ezelőtt, amikor az Opelt eladták a PSA Csoportnak. Pedig 90 évig jelen volta GM Európában, de a sikersztori megszakadt 2017-ben. Akkor az Opel és a Vauxhall márkák 2,2 milliárd dollárért kerültek a PSA Csoporthoz, ami ma már szintén a Stellantis Csoport része.

A májusi hivatalos bejelentést követően a vezető ugyan nem pontosította, hogy a GM márkái mely országban fognak megjelenni, de akkoriban a bennfentesek arra számítottak, hogy a skandináv országokban lesz a premier. Továbbá az elérhető országokon túl a visszatérés dátuma sem volt ismert.

Nos, a napokban végre kiderült, hogy a General Motors első, tisztán európai modellje a Cadillac Lyriq lett, ami már Svájcban előrendelhető.

A 102 kWh-s akkumulátorral ellátott, 530 kilométeres hatótávot garantáló Lyriq ára 82 000 franktól, nagyjából 85 000 eurótól már előrendelhető Svájcban. Az első szállítmányok pedig jövő év áprilisában érkeznek meg az alpesi országba.

„A General Motors ma csatlakozott Európa villamosítási útjához azzal, hogy elindítja teljesen elektromos, közvetlenül a fogyasztóknak szánt Cadillac üzletét Zürichben. Továbbá azt tervezzük, hogy az elkövetkező néhány évben további 5 európai országban nyitunk üzletet, de elsőként Svédországban és Franciaországban.” – Nyilatkozta Jaclyn McQuaid, a General Motors Europe elnök-vezérigazgatója.

Továbbá egyelőre arról sincs biztos információ, hogy a GM milyen elektromos autókat fog még Európába hozni. Azonban érdekes lesz látni, hogy a Lyriq hogyan fog az európai piacon szerepelni, ugyanis az USA-ban nem igazán kapkodnak még a GM márkája után. Mindössze 3018 darab Lyriq modellt sikerült a Cadillac-nak értékesíti a harmadik negyedévben. Az európai piacra lépés ellenére a járművek gyártása továbbra is az USA-ban, Tennessee-ben marad.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!