Újabb országot hódított meg Európa legaranyosabb elektromos kisautója

0

Európa egyik legaranyosabb négykerekű járművének számító Microlino újabb országban vetette meg a négy kerekét. A napokban jelentették be, hogy immáron Franciaországban is megindult az előrendelés a svájci székhelyű elektromos kisautóra.

Franciaországban már meglehetősen hozzászoktak a kisméretű négykerekű elektromos járművekhez, ugyanis ott nagy keletje van a Citroen Ami-nek. Erről számolt be Merlin Ouboter a Micro társalapítója.

„Nagyon izgatottak vagyunk a bevezetés miatt, hisszük, hogy Franciaország lesz az egyik legnagyobb piacunk Európában. A rendelési lehetőséget megnyitottuk és a kiszállítások a következő hónapban indulnak meg. Az első bemutatótermek Párizsban, Lyonban és Monaco-ban nyílnak meg, melyeket további szalonok fognak követni.”

A Microlino 2018-ban mutatkozott be a nagyközönségnek, majd az évek alatt folyamatosan jöttek az újabb infók, a képek a külső és a belső kinézetről. Végül 2021-ben bemutatta a vállalat a harmadik prototípust is, ami tulajdonképpen a ma ismert Microlino volt már.

Tavaly májusban a sorozatgyártás is megindult, akkor a Micro Mobility Systems arról tájékoztatta a sajtót, hogy az olaszországi Torinóban felállított összeszerelősort be tudták végre indítani. A torinói végszerelde 3000 négyzetméter alapterületű és teljes egészében napelemekkel borított. 

A manapság 18 000 euró környékéről induló elektromos Microlino gyártása pedig június közepén ért el egy jelentős mérföldkövet, hiszen elkészült Torinóban az ezredik Microlino.

Merlin Ouboter, a márka társalapítója beszélt kicsit arról, többek között miért jó a Microlino:

„Leegyszerűsítve: sokkal kevesebb akkumulátorcellára van szükségünk ugyanahhoz a hatótávolsághoz, amennyi kell a hagyományos elektromos autóknak, mivel a kis tömegű járműnek sokkal kevesebb energiára van szüksége a mozgatáshoz. Ezért a Microlino gyártásának és használatának energialábnyoma is egyharmada a hagyományos elektromos autókénak.”

Főbb tulajdonságai a Microlino járműnek a következők:

  • 230 km hatótáv
  • 90 km/h végsebesség
  • 497 és 535 kg közötti tömeg
  • 12,5 kW teljesítmény, 89 Nm nyomaték
  • 3 méretű kapacitással szerelt akkupakk (6, 10,5 és 14 kWh – NMC/NCA kémia)
  • 6 kW-os töltő (AC)
  • 230 literes csomagtér
  • Hossz: 2519 mm, szélesség: 1473 mm, magasság: 1501 mm
e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!