Közel egy hete, hogy felröppentek azok a pletykák mely szerint az Audi az Alibaba és a SAIC közösétől vásárolhatja meg az új elektromos platformját. Minderre azért kerül sor, mert a négykarikás vállalat döntéshozói nem akarnak és nem is tudnak várni az VW csoport egységes padlólemeznek szánt SSP megérkezéséig.
Ennek a helyzetnek a megoldására pedig az Audi azt találta ki, hogy kölcsönzi majd a padlólemezt. Elsőre furcsának tűnhet, hogy egy Audi-szintű gyártó erre vetemedik, de teljesen érthető, hogy megunták a bizonytalanságot és stabil alapokra akarnak építkezni.
A napokban pedig a SAIC is megszólalt ezügyben és nem tagadták, hogy az Audi tárgyalásokat folytat a SAIC-kal, hogy az IM Motorstól fogja beszerezni az elektromos autóik platformját. Továbbá a SAIC a kínai Jiemian lapnak elárulta, hogy megállapodtak a németekkel, hogy felgyorsítják az elektromos autók fejlesztését.
„A SAIC és az Audi megállapodott abban, hogy a két fél felgyorsítja az elektromos járművek fejlesztését. Mindkét fél egyetértett abban, hogy a kínai autóipari piac soha nem látott változásokon megy keresztül, ezért tovább mélyítik a stratégiai együttműködésüket.”
A megállapodásról a Bloomberg is beszámolt, továbbá a SAIC főmérnöke, Zu Sijie a China Daily-nek elmondta, hogy az együttműködés jogi formáját egyelőre még nem véglegesítették.
Az előző héthez hasonlóan a németek egyelőre még nem erősítették meg a SAIC-kal folytatott tárgyalásokat – holott a SAIC már megtette.
Az IM Motors a SAIC és az Alibaba kínai vegyesvállalata, de a SAIC ellenőrzése alatt áll. A vállalat 2022 márciusában kezdte meg első elektromos luxus limuzinjának, az IM L7 modellnek a sorozatgyártását. 2022 végén az IM Motors bemutatta második szériamodelljét, az LS7 elektromos SUV-t. Az L7 pontosan öt méter hosszú, elektromos összkerékhajtása 400 kW rendszerteljesítménnyel rendelkezik, és a CATL akkumulátorcelláit használja.