A VW után a General Motors is csúnyán odacsapott a kínai áraknak

0

A Volkswagen remek akciója után az amerikai General Motors is úgy döntött, hogy vág egy kicsit ottani luxus-kategóriás elektromos autója, a Lyriq árán. A döntés érthető, hiszen a General Motors sem túl erős a kínai e-autós értékesítések terén, szóval egy kicsit bele akartak húzni.

Mint ismeretes, a Volkswagen nemrég jelentette be, hogy kőkeményen megvágja bő 3 hétre az ID.3 ottani árát, amit így átszámolva nagyjából 6,5 millió forintért haza lehet vinni. Megtehette ezt, hiszen ők nem írták alá azt az egyezményt, aminek révén a nagy gyártók megállapodtak, hogy nem rúgnak egymás alá egy-egy huszáros vágással az áraikon.

A General Motors sem tette ezt meg, bár nem is hívták őket. Ennek az oka vélhetően az, hogy az ő darabszámaik nem igazán okoznak problémát a nagy kínai gyártóknak, sajnos a GM számai ma még Kínában igen visszafogottak. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy a Cadillac márka nem egy ligában játszik a BYD kedvező árú, de belépő szintű autóival sem árban, sem minőségben.

Az ő ligájuk inkább a Tesla és a NIO által uralt kategória. A GM valamivel több mint 900 Cadillac Lyriq modellt adott el az év első három hónapjában Kínában. Ennek ellenére a Cadillac nem lép hátra, épp ellenkezőleg. Ők is szeretnének még több kínai vásárlót megfogni maguknak, így követve a Volkswagen példáját, ők is egy kellemes leárazással vágtak neki a nyárnak.

A hírt a vállalat kínai oldalán és az ottani közösségi média felületükön (Weibo) lehet olvasni, aminek értelmében a Cadillac Lyriq alapára mostantól 379,700 jüan (52 443 dollár), vagyis 13.65 százalékkal olcsóbban lehet hazavinni egy ilyen e-autót, hiszen az akció előtt 439 700 jüant (60 730 dollárt) kért el ugyanezért az autóért a gyártó.

A Cadillac tavaly novemberben indította el Kínában a teljesen elektromos Lyriq előrendeléseit, akkor még 479 900 jüanos áron, tehát látható, hogy folyamatosan csökken a típus ára Kínában, jelenleg közel 20 százalékkal olcsóbb, mint az értékesítések indulásakor.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!