Rákapcsol az akkumulátor-újrahasznosításra a CATL Európában

0

Mivel az elektromos autózás ma nem csak egy hóbort az autógyártók részéről, hanem maga a jövő, éppen ezért a felelős vállalatként a legyártott akkumulátorok utóéletéről is gondoskodni kell.

Nagyjából 10-15 év múlva ezek a pakkok a kezelendő probléma kategóriájába fognak tartozni. Persze ezek a kiszolgált akkupakkok java megy az energiatároló rendszerekbe, de azért lesz mit eltüntetni. Ezen gondolat mentén a CATL sem tétlenkedhet, hiszen a CATL az akkugyártás élvonalába tartozik, beavatkozásuk így kulcsfontosságú.

Kínában már 2021 végén jelentős lépések kerültek meglépésre annak érdekében, hogy a CATL által gyártott cellák megfelelő módon kerüljenek ki a körforgásból. Ott akkor az újrahasznosítás céljából egy komplett üzemet húzott fel a CATL, működtetésre pedig egy vegyesvállalatot alapított (a Hubei Yihua Chemical Industry-vel).

Persze itt nem áll meg a CATL törekvése ezen a területen, ráadásul az utóbbi időben már azt is tudni, hogy nem csak saját hazájában tesz lépéseket a CATL az akku újrahasznosításában, hanem Észak-Amerika és Európa is a célkeresztjében van. A vállalat már több tízmilliárd dollárt fektetett be akkumulátor-újrahasznosító létesítményekbe Kínában és Indonéziában, de most más kontinensekre is ráirányul a figyelme és partnereket keres ennek megvalósításához.

Nálunk legutóbb márciusban derült fény arra, hogy a Mercedes-Benz gyártóval közösen már elindult egy ilyen folyamat. A többlépcsős projekt a LiBinfinity nevet kapta és az első ütem részeként a Mercedes-Benz kuppenheimi telephelyén épül meg egy újrahasznosító telep, ami a legújabb technológiákat fogja tudni felmutatni

A Contemporary Amperex Technology Co., ismertebb nevén CATL, kétségtelenül jó úton halad afelé, hogy a világ legnagyobb akkugyártója legyen, ennek ellenére sokan még nem tudják, hogy a vállalat már most világelső az akkumulátor-újrahasznosítás terén. Jelenleg képes visszanyerni a használt akkumulátorcellák lítiumának több mint 90%-át, valamint nikkelének, kobaltjának és mangánjának több mint 99%-át.

Nemrég a vállalat gyártási vezérigazgató-helyettese, Ni Jun beszélt annak akkumulátor-újrahasznosítási terveiről, amelyek több európai telephelyről szólnak és csupán egyetlen bevont partnerről. Ni nem volt hajlandó azonosítani ezt a partnert és sajnos nem közölt részleteket az akkumulátorgyártó által tervezett újrahasznosítási helyek számáról sem.

„Hiszünk abban, hogy az újrahasznosítás kötelező, különben mit csináljunk a kiszolgált elektromos járműveinkkel? Beavatkozás nélkül ezek szennyeznék a talajt és akár robbanásveszélyesek is lehetnének.”

Európa és a rejtélyes partnere tekintetében már biztos tervei lehetnek a CATL-nek, ám amerikai terveik kapcsán még keresik a lehetséges együttműködést másokkal.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!