Új generációs, elektromos Mini modellek érkeznek

0

Hamarosan bemutatja a Mini az új generációs, tisztán elektromos modelljeit.

Az első valódi tisztán elektromos Mini, amit bárki megvehet, nagyjából 3 éve létezik. A típus premierje 2019 július 9-én volt és azóta is sokan veszik nagy örömmel az ikonikus kisautó elektromos változatát. Mivel az autóipar szeret 3-4 évente frissíteni a járművek kinézetén, a Mini esetében is esedékes a frissítés. A facelift modellt többször elcsípték télen is, tesztelés közben.

A Mini az egyik olyan európai márka, ami élen fog járni a tisztán elektromos meghajtásra való átállásban. A dolgok jelen állása szerint 2025-ben ez meg fog történni, melyről a BMW egyik legfrissebb sajtónyilatkozatában lehet olvasni. Ebben az szerepel, hogy a Mini életében 2025 lesz az az év, mikor utoljára vehetünk olyan autót, melyben belsőégésű erőforrás dolgozik. A nyilatkozat nem tér ki külön a plug-in hibrid meghajtásra, de vélhetően azokkal sem akar foglalkozni onnantól a Mini. 2023-tól pedig érkeznek az első Mini elektromos modellek, melyekben már az alapoktól egy új platform szolgálja a vásárlót. Tekintve, hogy a Mini portfólióján belül kimagaslóan sikeres a Countryman, ez a típus lett megnevezve az első olyan autónak, melyben az új technika teljesít szolgálatot.

Sajnos képi anyag egyelőre szegényes arról, hogy miként is tervezi a Mini dizájncsapata a portfólió kinézetét. Azonban a csapat vezetője Oliver Heilmer beszélt pár szót a Charismatic Simplicity nevet kapott dizájnról, ami a közeljövő MINI modelljeinek kinézetét fogja majd meghatározni:

„A Mini tisztán elektromos meghajtású modelljei egyedülálló lehetőséget adnak számunkra, hogy újra gondoljuk tervezési lehetőségeinket. Ugyanakkor megőrizzük a részletekre való odafigyelést, a hagyományérzetet és az innováció iránti szenvedélyt, amelyekről a Mini híres.

A Mini dizájnjának esszenciája egyértelműen megjelenik majd ennek az új generációnak minden modelljében, kétséget sem hagyva egy ilyen autó hovatartozását illetően. Ugyanakkor a Mini tervezőcsapata sikeresen megalkotta az erős termékjellemzőket egyéni hangsúlyokkal, amelyek minden eddiginél jobban kiemelik a függetlenség érzését.”

A fenti gondolatsor szépen körülírja a lényeget, miszerint a Mini erősen meg fog újulni, de teszi ezt olyan formában, hogy megőrzi főbb jellegzetességeit. A Countryman mellett pedig a Paceman rajongói is reménykedhetnek, hogy igazak a visszatéréséről szóló pletykák.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!