Akkumulátorgyárrá alakít egy régi papírgyárat a Northvolt

0

Az akkumulátoros híreinket rendszeresen olvasók bizonyára látják, hogy szinte minden jelentős autóipari szereplő elkezdte kiépíteni a gyártói kapacitását ezen a területen. Azonban a külsős gyártók sem tétlenkednek, legyen szó ázsiai, amerikai, vagy éppen európai vállalatról. Mindezek fényében megnyugtatóan kijelenthető, hogy az akkumulátorok nem lesznek hosszú távon az elektromos autók fejlődésének lassítói.

Európa tekintetében a svéd Northvolt az egyik legismertebb szereplő, aki a kezdetek óta éves szinten GWh-ban gondolkodik. Az indulás óta folyamatosan áramlik a pénz a Northvolt kasszájába különböző támogatói, befektetői forrásból és vegyesvállalatokon keresztül. A Volkswagen és a Volvo is közös gyárat fog építeni a Northvolttal.

Akkucellákból tehát nem lesz hiány, ráadásul most egy újabb jó hírről számolhatunk be a Northvolt háza tájáról. Svédországban egy használaton kívüli papírgyárat vásárolt meg a Northvolt Svédországban, a Borlänge melletti ipari területen belül. Ahol a megfelelő átalakítások és felszerelések telepítése után katódgyártásba kezd a Northvolt. Ha beindul a termelés a tervezett kapacitáson, akkor éves szinten 100 GWh akkucellához szükséges katód kerül legyártásra a svéd Gigafactoryban.

„A gigagyár várhatóan 2024 végén kezdi meg működésének első fázisát és legfeljebb 1000 embernek ad majd munkát. 100 százalékban tiszta energiát használva a régióból. A teljesen kiépített telephely potenciális éves termelési kapacitása több, mint 100 GWh katódanyaggal rendelkezik, ami lehetővé teszi a cellák összeszerelését több Northvolt létesítményben. A helyszínen továbbá akkucellagyártásra is felkészülünk.”

Az itt készülő komponensek szinte biztosan olyan Northvolt helyszínekre kerülnek, mint a göteborgi Volvo-Northvolt gyár (várható indulás 2025-ben), vagy éppen a VW-Northvolt közösködése, a Zwei. Persze azt se felejtsük el, hogy a Northvoltnak van egy központi üzeme (Ett), aminek a jelenlegi tervezett kapacitása 60 GWh.

A svéd Northvolt vállalatot két olyan magas rangú ex-Tesla vezető (Peter Carlsson és Paolo Cerruti) alapította, akik korábban a márka nevadai gyárában, a Gigafactory 1-ben dolgoztak. Első nagyobb segítségük az ABB volt, pontosabban a a svájci ABB Technology Ventures nevű cég. Így pénzzel és szaktudással is hozzájárultak a kezdeti nehézségek leküzdésén. 2018-ban aztán a Scania márkán keresztül a Volkswagen is elkezdett részesedést szerezni az egyre elismertebb Northvoltban. 2018 májusában pedig a helyszín kiválasztása is megtörtént két svéd területen: Västerås  (K+F részleg, 3-400 fő) és Skellefteå (gyártás a majdani Ett nevű gyárban).

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!