Evergrande Hengchi 5, egy újabb kínai e-autó újdonság

0

Megkezdte első tisztán elektromos modelljének a sorozatgyártását az Evergrande New Energy Vehicle, ami a kínai Evergrande ingatlancsoport elektromos autókkal foglalkozó részlege. Az első modelljük a Hengchi 5, ami egy kompakt e-SUV.

Hamarosan egy újabb játékos lép a kínai elektromos autók piacára. Ezzel pedig tovább bővül az országban a saját tervezésű, gyártású és persze saját tulajdonú elektromos autókat gyártó márkák sora. Hogy aztán az angolos nevű Evergrande is eljut-e a NIO, XPeng vagy éppen a Zeekr szintjére, azt majd az idő és a vásárlók eldöntik.

Az viszont biztos, hogy kínai sajtóértesülések szerint a márka már gyártásba is küldte első elektromos modelljét. Ráadásul 12 nappal korábban a tervezett időponthoz képest. A lenti videóban figyelemmel kísérhetjük, hogy a 00001 sorszámmal ellátott türkizkék Hengchi 5 SUV miként születik meg az acéllemezekből.

A típus az „A” méretosztályban indul, vagyis nem feltétlenül kell egy hatalmas SUV-ra gondolnunk, nyitóára 200.000 jüan. Vagyis nagyjából 31.400 dollár. Története már kissé érdekesebb, hiszen az elmúlt hónapokban nem csak az anyavállalat pénzügyi helyzete mögött voltak kérdőjelek, hanem a Hengchi 5 helyzete is bizonytalan volt. Novemberben kezdődött meg a Hengchi 5 LX regisztrációs folyamata a kínai Ipari és Informatikai Minisztériumban (MIIT), ami nem sokkal később sikerrel le is zárult. Ez négy-hat hónapon belüli piaci bevezetést jelentene, ám decemberre azonban a modell ismét eltűnt a listáról. Most pedig itt vannak a hírek a gyártásba küldött modellről.

A regisztrációs adatok szerint a 4,73 méter hosszú elektromos SUV motorjának a teljesítménye 150 kW. Ám az akkumulátorral és a töltőrendszerrel kapcsolatos részletek még mindig nem derültek ki november óta. A dizájn már akkor is erősen hasonlított a 2021 folyamán bemutatott tanulmányautóhoz és most a kikerült videón sem láthatóak eltérések. Kíváncsian várjuk, milyen lesz a végleges modell.

A kínai Evergrande még 2019-ben indította útjára a Hengchi almárkát, elektromos modellek számára. Bemutatásakor 14 elektromos modellt ígért a márka. Ennek a csokornak lesz az első tagja a most gyártásba küldött Hengchi 5. A vállalatnak több üzeme is van, pontosabban 3 helyszínen (Guangzhou, Shanghai és Tianjin mellett).

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!