Megindult az elektromos Rivian R1S SUV kiszállítása

0

A Rivian közzétette első jelentését a tőzsdére lépése óta és a sok érdekes információ között kiderült az is, hogy megkezdte az R1S elektromos SUV kiszállítását.

A szeptember 30-ig teljesült eredmények szerint a Rivian 1 millió dollár bevételre tett szert az első néhány R1T elektromos kisteherautójának leszállításából, viszont 82 millió dollárt veszített ezek gyártásával. Mindez várható volt.

Jó hír azonban, hogy megindultak az R1S SUV kiszállításai is ezen a héten. Az első darabok a vezérigazgató RJ Scaringhoz és más vezetőkhöz kerültek. Ezekkel együtt összesen 652 Rivian autót szállítottak ki december 15-ig. Az R1S kapcsán elmondható, hogy a „mezei” vásárlóknak is hamarosan megindulnak a kiszállítások.

A negyedév végén a Riviannak 8 milliárd dollárja volt a bankban, de ez még a tőzsdére vonulás előtt volt, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a cég jelenleg rengeteg készpénzen ül és nincsenek pénzügyi problémái. Azonban még ennek ellenére is fájó lehetett a nettó 1,2 milliárdos veszteség ebben a negyedévben:

Azonban a Riviannak nincs más hátra, mint előre. Vagyis fel kell pörgetniük a termelést, mielőtt túl sok pénz ég el. Igény pedig van az autóikra, hiszen a szeptember végi 48.000-ről felmentek a számok 71.000-re a december 15-i helyzet szerint. Mondhatnánk, hogy ezek messze vannak a Ford F-150 Lightning 200 ezres, vagy a Tesla Cybertruck milliónál is több előrendeléseitől. Azonban a Rivian magasabb előleget kér, mint az említett két gyártó. Éppen ezért nagyobb eséllyel fognak valós megrendeléssé válni az előrendelések a Rivainnál. A teljes jelentés alább olvasható:

Rivian Q3 2021 Shareholder … by Fred Lamert

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!