A Daimler és a Stellantis is szilárdtest akku fejlesztésbe fektet

0

Sokszor szó volt róla, hogy az elektromos autók kapcsán manapság csak egy gyenge pontról beszélhetünk, ez pedig az energia tárolásának módja. Ez manapság jellemzően kémiai folyamatokat használó akkumulátorcellákon keresztül valósul meg, lítium-ion alapon. Ez a technológia folyamatosan fejlődik, az elmúlt 10 évben is számos újításon esett át, nem beszélve egy e-autóba való cella áráról, ami szintén jelentős esésen van túl.

A probléma ott kezdődik, hogy ezek a ma használatos cellák kényesek a külső hőmérsékletre, az éveken át napi szintű villámtöltésre és még lehetne sorolni. A megtehető hatótáv is folyamatosan növekszik az új cellák révén, de a következő evolúciós lépcsőfok a szilárdtest akkumulátorok lesznek, melyek szinte az összes ma ismert nyűgöt mellőzni tudják.

A verseny pedig folyik erősen az autógyártók között, hogy ki tud először tömeges méretben ilyen cellákat beépíteni az autóiba. A dolgok jelen állása szerint a Volkswagen van a legjobb pozícióban, méghozzá a QuantumScape vállalatban meglévő részesedésük révén.

Persze mások sem ülnek ölbe tett kézzel. Most épp a Mercedes-Benz és a Stellantis szállt be komoly összeggel egy USA-béli (Woburn, Massachusetts) vállalat költségvetésébe, ami szilárdtest akkumulátorok fejlesztésével foglalkozik. Érdekesség, hogy korábban a Hyundai-Kia duó is meglátta már a lehetőséget a vállalat munkásságában, ők október végén szálltak be a Factorial Energy nevű vállalatba.

A Factorial azt állítja, hogy ők is az áttörés kapujában állnak, mely révén ők is tudnák szállítani az akár 20-50 százalék plusz hatótávot adó cellákat. Ezek a cellák a vállalat szabadalmaztatott FEST (Factorial Electrolyte System Technology) eljárással készülnek. Egy ilyen cella szilárd elektrolit anyagot használ, ami biztonságosabb és megbízhatóbb cellateljesítményt tesz lehetővé nagy kapacitású elektródákkal a hagyományos lítium-ion akkumulátorokhoz hasonló árfekvés mellett.

A Factorialba és más, magasan elismert akkumulátorgyártó-partnerekbe való befektetésünk növeli a sebességet és az agilitást, amely ahhoz szükséges, hogy csúcstechnológiát biztosítsunk elektromos járműportfóliónk számára. Az ehhez hasonló kezdeményezések gyorsabb piaci bevezetést és költséghatékonyabb átállást eredményeznek a szilárdtest-alapú technológiára. „ – Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója.

„Azzal, hogy a Mercedes-Benz által vallott  „Csak elektromosság” célkitűzés folyamatát felgyorsítottuk, a teljesen elektromos jövő irányába vettük az irányt. Az akkumulátortechnika területén is vezető szerepet fogunk játszani. Új partnerünkkel, a Factorialal új szintre emeljük a kutatást és fejlesztést az ígéretes szilárdtest akkumulátorok területén. Ennek érdekében magas, két számjegyű millió dolláros összeget fektetünk be a Factorialba. Ezzel az együttműködéssel egyesítjük a Mercedes-Benz akkumulátorfejlesztési és járműintegrációs szakértelmét partnerünk, a Factorial szilárdtest akkumulátorok területén szerzett átfogó know-how-jával. Osztozunk a CO2-semlegesség közös víziójában. Az innovatív akkumulátortechnológiák folyamatos fejlesztése pedig még vonzóbbá teszi ügyfeleink számára az elektromos mobilitást.”  – Markus Schäfer, a Mercedes-Benz igazgatója.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!