3 perc alatt 100 kilométer hatótáv – elég lesz?

0

A mai napon az ABB piacra dobja innovatív all-in-one elektromosjármű-töltő berendezését, mely a piac jelenleg leggyorsabb töltője. 

Az ABB új Terra 360 típusú modulrendszerű töltőberendezése egyszerre akár négy gépjármű töltésére is alkalmas a dinamikus teljesítményelosztás elve alapján. Ez azt jelenti, hogy a jármű vezetőjének nem kell várakoznia, ha valaki előbb ér oda a töltőállomásra – egyszerűen beáll egy másik töltőcsatlakozóhoz. Az új töltőberendezés által leadott maximális teljesítmény 360 kW, és legfeljebb 15 perc alatt képes teljesen feltölteni bármilyen modern és új elektromos járművet, amivel az érintett felhasználók igen széles és változatos körének igényeit elégíti ki, legyen szó gyorstöltésről vagy az akku részleges utántöltéséről, mialatt a jármű vezetője beugrik a közeli élelmiszerboltba. 

„Azon túl, hogy a kormányok hivatalos energiapolitikája a klímaváltozás ellen folytatott küzdelem jegyében világszerte segíti az elektromos járművek terjedését és a töltőhálózatok kiépülését, minden eddiginál nagyobb igény mutatkozik az elektromos járművek töltését biztosító infrastruktúra, ezen belül is leginkább a gyorsan, kényelmesen és könnyen üzemeltethető töltőállomások iránt” – fogalmazott Frank Muehlon, az ABB E-Mobilitás Divíziójának vezetője. – A legkülönfélébb igényeknek megfelelő töltési lehetőségeivel a Terra 360 adja kezünkbe e kereslet kielégítésének és az e-mobilitás egyre gyorsuló globális elfogadottságának kulcsát.

„Izgalmas nap ez az ABB számára, mely az elektromos járművek gyorstöltésének globális piacvezetőjeként kulcsfontosságú szerepet tölt be az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalom létrejöttében” – mondta Theodor Swedjemark, az ABB kommunikációs és fenntarthatósági vezetője.

Az Európában 2021 végén, míg az USA-ban, Latin-Amerikában, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térségben 2022-ben kereskedelmi forgalomba kerülő Terra 360 típusú járműtöltő berendezést az elektromos járművek vezetőinek mindennapi igényeit és elvárásait szem előtt tartva tervezték meg. 

A berendezés innovatív jelzőfényes rendszere végigvezeti a felhasználót a töltés folyamatán, továbbá kijelzi az elektromos jármű akkumulátorának mindenkori töltöttségi állapotát (SoC) és az optimális töltöttségi szint eléréséig hátralevő időt. A világ leggyorsabb elektromosjármű-töltő berendezése kerekesszékkel is megközelíthető, és ergonomikus kábelkezelő rendszere segít a vezetőnek gyorsan, ugyanakkor minimális erőfeszítéssel csatlakoztatni járművét.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!