2022 első felétől rendelhető a tisztán elektromos Mercedes eCitan

0

Nem is volt olyan rég augusztus, mikor a Mercedes-Benz bejelentette az új Citan haszongépjárművet, melyből a típus történetében most először lesz tisztán elektromos meghajtású variánsa is.

Az első generációt 2012-ben mutatta be a gyártó és idén újult meg a második generáció képében. Ahogy az első generáció esetében, a másodiknál is folytatódik a közös alapok használata a Renault Kangoo-val. Az összeszerelés is egy francia gyárban zajlik, ahogyan 2012-óta mindig a Muabeuge Construction Automobile helyszínén. Apró érdekesség, hogy a Mercedes-Benz 2012-ben egy 10 perces kisfilmet is forgatott Richard Dean Andersonnal, vagyis MacGyverrel az autóról:

Az idén augusztusi premier óta nem hallottunk sokat a Citan elektromos változatáról, ám a gyártó most megmutatta, hogy a tisztán elektromos változat miként fog kinézni. Míg a belsőégésű motorral szerelt változat már rendelhető, addig az eCitan esetében sajnos várnunk kell erre 2022-re. Pontosabb dátumot nem ismerünk, csupán azt, hogy valamikor az első félévben adhatunk le rá rendelést a konfigurátorban.

Mint a bevezetőben is említettem, az új eCitan is a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség égisze alatt kifejlesztett alapokra épül meg, akárcsak elődje. Így tehát közös megoldásokat találunk majd az eCitan és az új Renault Kangoo Van E-TECH lemezei alatt. A Mercedes-Benz szerint ez a Citan lesz az utolsó, melyben még van belsőégésű motor, a jövőben csak 100 százalékban elektromos változatokon dolgozik a gyártó.

Az új eCitan is elérhető lesz többféle kiépítésben. Pontosabban a furgon (Cargo) és a személyszállító (Tourer) kivitelekre számíthatunk. Azonban mivel az eCitan elsősorban a furgon szerepét öltötte magára, aki a személyszállító verzió esetében komolyabb megoldásokat keres, annak inkább az EQT lesz a barátja. Az EQT a tágas és jól variálható belső teret egyesíti a vonzó megjelenéssel és a Mercedes-Benzre jellemző magas szintű kényelemmel, biztonsággal és konnektivitással. Az eCitan akkupakkjában 44 kWh (ténylegesen használható) kapacitást vihet haza a leendő vásárló (8 modulban zsákos cellákkal), amivel a WLTP hatótáv 285 km, ez közel 20 km-el több, mint az ugyanezen tudású Kangoo esetében.

Teljesítmény szempontjából 75 kW-os elektromos motor teljesít szolgálatot az első kerék meghajtású autóban, míg az AC fedélzeti töltő háromfázisú 11, vagy 22 kW-os is lehet. A DC villámtöltési képesség 75 kW teljesítményben van jelen. A Citan Cargo változatban 2.9 köbméteres raktér van, amibe befér két eurós raklap, terhelhetősége 320-752 kg, így vélhetően az eCitan is hasonló képességeket mutat majd fel ezen a téren, melynek végsebessége 130 km/h lesz.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!