Magyarország legnagyobb elektromos busz beszerzése valósulhat meg

0

Megszületett a döntés a Zöld busz program első, elektromos meghajtású buszok beszerzésére és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítésére benyújtott pályázatairól, így hamarosan az eddigi legnagyobb elektromos autóbusz-beszerzés valósulhat meg Magyarországon – jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

A minisztérium pénteki közleménye szerint ezzel új korszak nyílik a zöld közlekedésben, hiszen több nagyváros buszállományának összetétele alakul át. A városi buszflották megújítása a klíma- és természetvédelmi célok elérése mellett a szolgáltatási színvonal növelésével és a légszennyezés nagyarányú mérséklésével a városi életminőség javításához is hozzájárul.

Debrecen, 2020. augusztus 31. Elektromos autóbusz a Zöld Busz Program első állomásán a debreceni II. János Pál pápa téren 2020. augusztus 31-én. Egy hónapon keresztül térítésmentesen próbálhatják ki a debreceniek a teljesen elektromos autóbuszt. MTI/Czeglédi Zsolt

A Klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként, 2020 novemberében elindított pályázati felhívás keretében önkormányzatok és közlekedési közszolgáltatók, illetve ezek konzorciumai nyújthattak be pályázatot önjáró trolibuszok, elektromos autóbuszok beszerzésére, valamint töltőinfrastruktúra kialakításának támogatására az Innovációs és Technológiai Minisztérium által felügyelt Zöld Busz Projektirodához – emlékeztet az ITM közleménye.

A nagy érdeklődésnek köszönhetően a benyújtott pályázatok igénye jelentősen meghaladta az eredetileg tervezett 4,2 milliárd forintos keretösszeget, így a Zöld busz program projektirányító bizottság az elérhető támogatás növeléséről döntött és jóváhagyta a beérkezett, összesen 18,37 milliárd forintnyi igényt – emelte ki az államtitkár.

A kedvezményezett városok és közszolgáltatók részére a támogatási szerződések megkötése és a támogatási összegek kifizetése augusztusban megkezdődik, így 123 elektromos autóbusz és 4 önjáró trolibusz beszerzése történhet meg a közeljövőben. Emellett hamarosan új pályázat nyílik, amely a Zöld busz program még több városra való kiterjesztésére biztosít lehetőséget – zárja közleményét az ITM.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!