Újabb nyolc, elektromos buszt helyeznek üzembe Pécsett

0

Várhatóan a jövő év elején újabb nyolc, tisztán elektromos meghajtású busz áll munkába Pécsen, a Zöld busz program csaknem 1,2 milliárd forintos pályázatának köszönhetően – tájékoztatta a baranyai megyeszékhely önkormányzata az MTI-t.

A közleményben Ruzsa Csabát, a város külsős alpolgármesterét idézve azt írták, hogy a beszerzés után a pécsi közösségi közlekedésben naponta részt vevő buszok mintegy húsz százaléka tisztán elektromos meghajtású lesz, ami „jelentősen éreztetni fogja a hatását a pécsi levegő minőségében is”.

(Fotó: Pécsma.hu/Csortos Szabolcs)

A baranyai megyeszékhelyen tavaly nyáron állt szolgálatba az első tíz e-busz. A 64 utas befogadására alkalmas járműveket egy 1,7 milliárd forintos – a buszok töltésére, kiszolgálására alkalmas garázs építését is magában foglaló – európai uniós pályázati támogatásból vásárolták meg.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az első tíz pécsi e-busz tavaly júliusi átadásán azt mondta: 2022-től kizárólag elektromos buszok helyezhetők üzembe a 25 ezernél több lakosú magyarországi településeken, erre 36 milliárd forint jut a következő tíz évben. Hozzátette: a fejlesztésekkel elérhető, hogy a buszok fele környezetbarát legyen.

e-cars.hu
Elektromosan közlekedsz, vagy a váltáson töprengsz? Érdekelnek a legfrissebb hírek az e-autók világából, vagy foglalkoztatnak a legújabb fejlesztések az elektromosság és a fenntarthatóság területén? Akkor jó helyen jársz!