Nem viszik Kínában a Volkswagen ID.4 elektromos autót

0

Bár jelenleg Kína a világ legnagyobb autós piaca, még ez sem biztosíték arra, hogy egy ide szánt autóból magától értetődően hatalmas mennyiségeket lehet eladni. Pedig elektromos autók terén még erősebbnek mondható a kínai felvásárlóerő, elég csak a hazai márkákat (pl.: Nio, Xpeng) megnézni, de a külföldi járművek forgalmazóinak sincs sokszor nehéz dolguk összehozni a betervezett számokat.

A baj azonban könnyen összejön, még egy olyan globálisnak szánt autó esetében is, mint az ID.4. Sajnos ez most a helyzet Kínában, legalábbis a Reuters szerint, akik legalább négy bennfentes személyt kérdeztek meg a helyzetről és ők egyhangúlag tudták megerősíteni ugyanazt: az ID.4 értékesítési számai Kínára vetítve a várakozások alatt maradtak eddig. Májusban például csak 1213 darabot sikerült eladni az autó Kínára szabott variánsából, ami az ID.4 X és a Volkswagen helyi vegyesvállalata, a VW-SAIC gyártja. A májusi 1213 darab már kétszázzal kevesebb, mint amit az április adatok mutattak.

Pedig ennek az autónak minden esélye meglenne az egyik legkelendőbbnek lennie: SUV, nagy, tisztán elektromos és európai márka, amit a tehetősebb kínai vásárlók sokszor részesítenek előnyben, ha új autót kell választani. A probléma a belsős források szerint többrétű:

  • Több technikai jellemző hiánya, ami egy manapság jó e-autónak számító típusban meg kellene, hogy legyen.
  • A kemény versenyhelyzet, hiszen a kínai e-autó gyártók bizony felnőttek a feladathoz.
  • A versenytársakhoz képest késői bevezetés.
  • A Volkswagen új járműelosztó hálózatának hiányosságai.

A kínai vásárlók tehát nem nagyon sietnek pénzükkel a VW kereskedésekbe ID.4-ért, azonban a fent felsorolt hibák szinte mindegyike javítható, így még korai lenne kimondani, hogy az ID.4 megbukott volna Kínában. A Volkswagen erre az évre 50-60 000 eladott ID.4-gyel számolt még március elején, ám a fentiek fényében erősen kérdéses, hogy sikerül-e összehozni.

Ezen hírrel összefüggésben nézzük meg mi a helyzet a nagy riválissal, ami a Tesla Model Y. Az országban a típus gyártása 2020 decemberében indult meg és a január 19-i premier előtt is már hatalmas érdeklődésről számolt be a világsajtó és kis hazánkban mi is. A premier után már másnap kiderült, hogy az országban az ID.4 ára alatt árusítják majd a Model Y-t, ami szintén nem segítette a német konkurens eladásait.

Az egészséges verseny és az e-autók terjedése érdekében reméljük minden résztvevő, így a VW részére is a lehető legjobb eredményeket.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!