Úgy tűnik, hogy a Sony részéről nem csak egy sima techdemó volt a Vision-S néven 2020 januárjában bemutatott tanulmányautó, hiszen bár végül úgy döntött hivatalosan a Sony, hogy nem küldik gyártásba az autót, most mégis elcsípték szemfüles rajongók a tesztpályán!
A 2020-as év a Vision-S koncepcióautó vívódásáról szólt, hiszen a sikeres év eleji bemutatkozás után folyamatosan ment a ping-pong az autó sorsával kapcsolatban. A márka képviselői egyszer azt mondták, hogy az autó kell és marad, majd azt, hogy mégsem. Ez ismétlődött egész évben, míg végül az utóbbi verziónál maradt a Sony, vagyis: nem lesz Vision-S tanulmányautó!
Jogosan gondolhattuk idén januárban, hogy akkor ennyi volt és a tanulmányautó megy a márka saját múzeumába, de nem így lett. Az autó köszöni szépen jól van és továbbra is mérnökök és pilóták nyúzzák az elektromos Vision-S tanulmányt, amiről most pár kémfotó is készült. A Vision-S alábbi képei Ausztriában készültek, melyek a napokban az Insideevs csapatánál kötöttek ki. Azt sajnos nem tudni, hogy az autóból hány példány létezik, de hogy egy működő biztosan van még mindig belőle, az most már biztos:
A matricázás hasonló ahhoz az autóhoz, ami még az idei éve elején kikerült Sony videóban szerepel. A mostani képeken nem látható rendszám, így nem tudni, hogy vajon ugyanaz az autó látható a képeken?
A 2020-as CES Kiállításon mutatták be a VISION-S névre keresztelt tanulmányautót, amiről akkor (és azóta is) csak az volt tudható, hogy egy összkerék-meghajtású autó lesz, két elektromos motorral és 400 kW (536 LE) teljesítménnyel. Szó volt még a gyorsulásról is, de ez manapság már nem egy nagyon érdekes adat, minden érdeklődő tudja, hogy az elektromos autók gyorsulása páratlan élmény. A VISION-S esetében a 0-100 km/h gyorsulás 4,8 másodperc alatt van meg, 240 km/h végsebesség mellett.
A tervezésben olyan nevek voltak jelen, mint a Bosch, a Continental az NVIDIA vagy a Qualcomm. Az önvezetéshez kapcsolódóan egyelőre az a biztosnak vélhető adat, hogy egy 2+-os szintű félautomata rendszer van a Vision-S-ben lidarral, ultrahangos érzékelőkkel és egy kamerarendszerrel, tempomattal, automata sávváltással és önálló parkolással. A rendszer OTA-frissítéseket és 5G-t is támogat, így négyes szintre, vagy feljebb is lehet húzni a Sony szerint.