Európában tervez akkugyárat a Panasonic-Equinor-Hydro trió

0

Úgy tűnik, az elektromos meghajtás rohamos terjedésével minden kontinensnek meglesznek a maga akkumulátorgyárai, amik a lokális autóipari igények kiszolgálását célozzák majd meg. A törekvések jól látszanak Amerika esetében is (pl. a Tesla vagy a GM leendő akkugyárai), Ázsiáról ne is beszéljünk, ott rengeteg gyártó foglalkozik már ezzel, világszínvonalú cellákat előállítva. Na de mi a helyzet Európával?

Ha az európai akkumulátorgyártásra gondolunk (és itt a konkrét gyártásra, nem a kész cellákat akkupakká összeszerelő gyárra), akkor jó eséllyel a Northvolt ugrik be elsőre, ami nem véletlen. A dolgok jelen állása szerint a svéd akkumulátorgyár törekvései nagyon komolyak, a termelési kapacitás esetükben is majd GWh-ban mérhető évente. Ráadásul olyan európai autómárkák is fektettek a Northvoltba pénzeket, mint a Volkswagen, vagy a BMW!

Most pedig egy újabb játékos szemelte ki magának Európát, azon belül is vélhetően Észak-Európát (Norvégiát). Ez a vállalat pedig a Panasonic! A cég a napokban Egyetértési Megállapodást (Memorandum of Understanding – MoU) írt alá az Equinor és a Hydro Csoport vállalatokkal, aminek értelmében stratégia együttműködésben vesznek részt. A Hydro egyébként okosan terjeszkedik az európai akkumulátorpiacon, hiszen a fentebb említett Northvoltban is van már érdekeltsége, ott leginkább az újrahasznosítás terén!

A trió első körben 2021 közepéig felméri, hogy milyen gyártók milyen igényekkel bírnak a jövőre nézve és ezen adatok fényében dönthetnek majd arról is, hogy egy saját akkumulátorgyárat építsenek Norvégiában. Az már most biztosnak mondható, hogy a Tesla berlini gyára nyitott lenne a tárgyalásokra, nem beszélve a többi európai márkáról.

A vállalatok képviseletében megtörténtek az aláírások

„Ezen kezdeti szakasz részeként a résztvevő vállalatok közvetlenül bevonják potenciális ügyfeleiket az európai autó- és nem autóiparból, hogy párbeszédet kezdjenek az akkumulátorok iránti igényeikről, valamint tárgyalásokat kezdeményeznek Norvégia és Európa illetékes hatóságaival annak érdekében, hogy versenyképes keretfeltételeket biztosítsanak ennek a közös akkumulátorgyártó-kezdeményezésnek. Az előzetes megállapítások 2021 közepe körül várhatók.”

Egy újabb nagy akkumulátorgyártó jöhet tehát a Northvolt mellé, de nemzeti szinten is komoly mozgolódások vannak, hiszen az angolok és a franciák is saját „nemzeti” akkumulátorgyáron gondolkodnak, az országon belüli autómárkákkal összefogva, nem beszélve az egyes autómárkák saját kezdeményezéseiről.

Eriqo
Főállásban Informatikus kocka, de lelkében elkötelezett gamer, kütyü és immár e-autó rajongó!