Zöld rendszámú autó vásárlása társasági adókedvezménnyel – utolsó lehetőség!

0

Az elektromos, vagy plug-in hibrid autó vásárlásakor az igénybevehető társasági adókedvezmény kapcsán változások várhatóak.

Az igénybevehető tárasági adókedvezményről röviden
Amennyiben gépjárművét céges vásárlóként, olyan finanszírozási konstrukcióban vásárolja meg, ahol a kiválasztott gépkocsi a cég eszközeként aktiválásra kerül a könyveiben, lehetőség van társasági adókedvezmény igénybevételére az alábbiak szerint:
EV vagy PHEV gépjármű nettó vételárából, (csökkentve az esetlegesen igénybe vehető állami támogatás összegével) kivonjuk egy hasonló kategóriájú, de „hagyományos” meghajtású gépjármű nettó vételárát (árkülönbözet), majd területi elhelyezkedéstől és a vállalkozás méretétől függően ennek az árkülönbségnek a meghatározott százaléka vehető igénybe a fizetendő társasági adóból az alábbi táblázat szerint:

Milyen változás várható?

Az október 13-án, Varga Mihály pénzügyminiszter úr által beadott T/13258-as számú törvénymódosítási javaslat alapján, amennyiben az megszavazásra kerül, ez a gyakorlat megszűnik és ez a fajta kedvezmény hamarosan kivezetésre kerül.
A tervezet szerint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/E. § (8) bekezdése egy újabb ponttal egészül ki, amely alapján a beruházás adókedvezménye nem vehető igénybe személygépkocsi (beleértve az elektromos személygépkocsit is) vásárlása esetén. Kivételt képez a jogszabályban meghatározottak szerinti nagy rakodóterű személygépkocsi (a vegyes használatú, azaz átalakítható rakodóterű, 2500 kg-ot meg nem haladó együttes tömegű személygépjármű).

A tervezet teljes terjedelmében az Országgyűlés honlapján elérhető az alábbi linken.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

  • A törvény hatályba lépéséig megrendelt zöld rendszámos autóknál még figyelembe vehető a kedvezmény.
  • A kamionok, tehergépjárművek, targoncák, hajók és egyéb járművek továbbra is elszámolhatók.
  • A klasszikus energiahatékonysági beruházások, mint pl. a világításkorszerűsítés, fűtési és hűtési rendszerek korszerűsítése továbbra is elszámolhatók.

Az energiahatékonysági beruházások TAO-támogatásának bevezetése óta több száz plug-in hibrid és elektromos jármű megvásárlásakor vették igénybe vállalkozások a TAO-kedvezményt. A legnépszerűbb modellek egyike a Tesla. Melyre még most sem késő rendelést leadni a Teslounge Budapest konfigurátor oldal segítségével.

Támogató
PR cikkek, támogatott tartalmak megjelenítése. Bővebb információ az admin kukac e-cars.hu e-mail címen kérhető.